És sikerült? Nem, előzetesben van már.
Pápán történt a baleset, tűzoltók szabadították ki a holttestet.
Papok is gyilkolták honfitársaikat, és a templomok sem nyújtottak védelmet az oda menekülőknek.
Egy újságíró könyve szerint nemcsak a rendőrséget, de a hadsereget is megvette a drogmaffia. A hadsereg egyelőre nem kommentál.
Iskolakönyvtárat avatott a miniszter Mezőtúron.
Kilencven éves volt a Kubát ötven évig vezető diktátor.
Japánban történt az eset, a 24 éves férfit hamar elkapták.
Ferenc pápa kiterjesztette a jogot, ami eleddig a püspökök kiváltsága volt. Magzatot elhajtani ettől még bűn a Vatikán szerint.
Húsz másodperc alatt kell rajzolni egy megadott dolgot, de ügyesen, hogy a számítógép felismerje. Minél többet rajzolnak a világon, annál okosabb lesz a gép.
Passzolta a labdát a sárga mezes komának, csak hát ő nem a pályán sétált, hanem mellette.
A francia belügy nem árulta el, hol és milyen támadást szerveztek.
A Class FM frekvenciaengedélye szombaton lejárt.
Látható lesz az új (eredeti) Ghost in the Shell-fejezet, Bill Plympton és Michael Dudok De Wit új filmjei, illetve a mostanában készülő legjobb magyar rövidfilmek is.
Azt állították, fotójuk van arról, hogy dohányzik, amit megmutatnak a családnak. Aztán folytatták hónapokon át.