Kilencvenkilenc éves volt, 1983-ban ment nyugdíjba, valójában 2013-ig dolgozott.
Kétszáz autó ütközött, ritkaság az ilyen, a világban volt már 300-as tömegbaleset is.
A rendőrség videóján látni, ahogy a menekültekkel teli furgonjával szándékosan ütközik több autóval, két rendőr megsérült.
Lehetetlen helyzetben az ünnepekre hazaérkező vendégmunkások tízezrei és a kamionosok.
Hollókőt ne keressék rajta, de a közelünkben van osztrák, szlovén, román falu is.
A 69 éves férfi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, az ügyészség fellebbezett,
Kettőt már kivégeztek pár hete, egyiküket egy darura akasztottak fel egy főtéren.
Az oktatás és az egészségügy területén súlyos hiányosságok vannak.
Rahimkulov Ruszlán már nincs a top 5-ben.
A hétfői bejelentés után a legtöbben Makaóra, Hongkongra, Japánra, Thaiföldre és Dél-Koreára kerestek.
A II. kerületben és Kaposváron két hivatal is kinyit, de máshol is lesznek változások.
190,5 millióért fejlesztik, a dolgozók gépeit figyelnék vele.
Búcsúzik a bombaciklon.
Egy múlt héten elfogadott törvény teszi ezt lehetővé.
1951 óta III. Károly az Egyesült Királyság első királya, aki karácsonyi beszédet intéz a néphez. V. Györgyöt tíz évig kapacitálták, a dadogó VI. György még utolsó napjaiban is ragaszkodott a beszéd elmondásához, II. Erzsébet beszédét egyszer előre lehozta a Sun, 200 ezer fontja bánta a szerzői jog megsértését.