„Please contact Marika.”
A város fideszes polgármestere által közölt képeken látni, hogy a keresztet cipelő gyerekeket római katonáknak beöltözött férfiak kísérték.
Nem, ez nem a Jackass legújabb kiadása. De lehetne.
A hiányzó út megépítésére csak októberben írták ki közbeszerzést.
Benéztek 200 métert.
Viszont az kiderült, hogy a több száz milliós szobor mellett az őr székére már nem jutott pénz.
A lap Fiák Istvánra hivatkozva állította, hogy Czeglédy Csaba DK-s politikus adót csalt.
Decemberben többek közt azt írta, arról álmodozik, hogy Markle „meztelenül vonul az utcán, miközben mások szarral dobálják".
De előtte elkéri a gyerek spórolt zsebpénzét, mert már megint(!) nem kapott fizetést.
„Extra ösztönzés gyanánt”.
Még csak nem is a póló külsejére van írva, de Katarban így sem oké, szivárványos minta közelében.
Hiszen az önkormányzat jó anyagi helyzetben van.
Tényleg minden gazdag ember rémesen viselkedik a nyaralása alatt? És olyan tényleg van, hogy valaki dollártízezreket fizet ki, hogy egy sellő úszkáljon a medencéjében vagy egy levelibéka legyen a szobájában?
Az önkormányzat dolgozói ezekkel gurulnak majd a külső helyszínekre.
A pap arról is beszélt, hogy már nem gyógyszerfüggő, és szerinte kiutálták a gyülekezetből.