Egy udvarban tekergőzött, nem valami jók a túlélési esélyei, főleg, hogy akár magát is megeheti.
Ma már nem büszke rá, hogy 120 km/órával áthajtott az állatokon.
Nem túl jó ma madárnak lenni az Egyesült Államokban, és ha Trumpon múlik, nem sokára még rosszabb lesz.
Brutális videó miatt nyomoznak az ausztrál hatóságok: egy férfi felvette, ahogy emukat gázol el az úton, és közben nagyon jól érzi magát.
Több száz megcsonkított tetemet jelentettek, és három év nyomozás után kiderült: nem ember a tettes.
Nem hitted volna, de Budapest repülőtere az egyik legnyugatibb sztyeppei élőhely, ahol a növényzet is megfelelő az ürgéknek.
Hősünk naponta 4-5-ször ússza át a folyót, pusztán heccből megelőzve a kompot.
Négy medve lépett az útra, eggyel kellett megküzdenie, a járművel védte magát, megúszta felszíni sérülésekkel.
A Bükki Nemzeti Park munkatársai mondják el, mi a teendő medvepara esetén.
Az RTL Klub Híradója biztos, ami biztos, rákérdezett a svéd hatóságoknál.
A levegőben vágott rá a műhalra, a csónakból is kiugrott, de végül megúszta a nagyravágyó bőrszárnyú.
Öt éve próbálnak kisbocsokat kicsikarni a kínai kölcsönpandákból, egyelőre sikertelenül.