Pénzzel szorítaná ki a helyieket a Balaton partról az új tulajdonos.
Balatonhenyén is fejlesztéseket terveznek, állítólag a falu érdekében. A helyiek és a nyaralótulajdonosok köszönik, nem kérnek belőle.
Örvényesen eddig sikerült épségben megőrizni egy egybefüggő, majdnem 80 ezer négyzetméteres zöldterületet. Most azonban szanatóriumnak hívott hotelt és wellness-komplexumot terveznek ide.
Semmit sem ér a Balaton szabad hozzáférését előíró rendelet.
Sajátos ötlet megépíteni a világ legkisebb vadfolyosóját két úgynevezett gazdasági épület közé.
A szántódi monstrum az ötcsillagos szállodával és családi parkkal lett kerek egész.
A helyi civilek azonnali jogvédelmet kértek a kikötőépület építésével kapcsolatban is, a bíróság pedig megadta azt, így a kivitelezést fel kell függeszteni a területen.
Az erős szél nehezítette az oltást.
Nemcsak az éttermét támogatták meg, 69 millió forintot kapott arra, hogy közösségi teret hozzon létre az óváros szívében - jelentsen is ez bármit.
Sorra épülnek az úgynevezett gazdasági épületek a Jódi-hegyen is, ahonnan pompás kilátás nyílik a Balatonra.
Markológéppel mentek rá.
A hétvégén már olvadni fog.
Hiába vonta vissza tavaly ősszel a bíróság az építési engedélyt.
Horgász- és napozóstégeket, horgászkarókat, köteleket távolítanak el.
Ahogy a Balaton környékén mindenütt, itt is egyre kevesebb a zöldterület. Az állam tavaly ajándékozta oda a 20 ezer négyzetméteres telket a település önkormányzatának, az meg rögtön tovább is adná jó pénzért.