baleset

Halálos baleset: többször is a levegőbe emelkedtek, végül egy tv-torony kerítésén átrepülve értek földet Hegyeshátnál

A két férfi nem kötötte be magát, egyikük a helyszínen meghalt.

Bódog Bálint
baleset

Meghalt három fiú Angliában, mert beszakadt alattuk egy befagyott tó

Egy hat éves fiút sikeresen kimentettek a tóból, de kritikus az állapota.

Solti Hanna
baleset

Nem tudja, hogy esett a vízbe egy tengerjáró utasa, akit majdnem egy nap után találtak meg

Csodaszámba megy, hogy nem esett baja annyi hánykolódás után.

Kiss Imola
baleset

Ittasan, jogosítvány nélkül, a piroson áthajtva okozott balesetet egy budapesti férfi, majd cserben hagyta a megsérült vétlen sofőrt

Plusz a kábítószerfogyasztás gyanúja is felmerült.

Benics Márk
baleset

Váratlanul megtámadta egy tehén, súlyos sérüléseket szenvedett

A méretes állat többször fejjel ment neki a tehenésznek, majd megtaposta és rá is feküdt.

Tárkányi Flóra
baleset

Fékezés nélkül ment neki a vonat egy autónak egy debreceni vasúti kereszteződésben

Senki sem sérült meg.

Mészáros Juli
baleset

Balesetet okozott, aztán az intézkedő rendőrök előtt rosszul lett és meghalt

Az 55 éves férfi egy alsóörsi kerékpárúton sodort el autójával egy kerékpárost.

Fődi Kitti
baleset

Lőszereket találtak az autóban, ami busznak ütközött a Ferihegyi úton

Az autóban ülő két férfi életét vesztette.

Fődi Kitti
baleset

Nyitott sorompónál jött a vonat Magyarszéken

Az átkelő fényjelzései sem működtek.

Botos Tamás
baleset

Teherautóval ütközött, majd a helyszínen meghalt a férfi, aki szembement a forgalommal az autópályán

Az M30-as autópályáról ment fel rossz irányban az M3-as autópályára.

Benics Márk
baleset

Két busz frontálisan ütközött a XVII. kerületben

A tűzoltók feszítővágóval szabadították ki az utasokat az egyik buszból.

Mészáros Juli
baleset

Medellín egyik lakónegyedére zuhant egy kisrepülőgép

A gépen lévő nyolc ember meghalt.

Herczeg Márk
baleset

Kémia órai kísérletben sérült meg 11 gyerek egy sydney-i általános iskolában

A cukros-szódabikarbónás kígyó néven ismert népszerű kísérlet a beszámolók szerint egy heves szélroham miatt végződött szerencsétlenül.

Herczeg Márk
baleset

Felszállás közben egy tűzoltóautónak ütközött egy utasszállító repülőgép Limában

Két tűzoltó meghalt.

Fődi Kitti
baleset

6 gyerekes anya hajtott a sínekre Sásdnál, ő és az egyik kislánya is meghalt

A piros jelzés ellenére hajtott a sínekre.

Benics Márk
baleset