béke

Békét szeretnénk, szóval erős és modern hadsereget építünk, nyugtatott meg mindenkit a Honvédelmi Minisztérium államtitkára

Vargha Tamás ráadásul jelezte: a világ minden táján szeretnénk a békét.

Diószegi-Horváth Nóra
béke

Kreml: Moszkvához nem érkezett nyugati reakció a magyar békejavaslatokra

Hogy létezne „ukrajnai magyar békejavaslat”, azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is tagadta a legutóbbi Kormányinfón.

Solti Hanna
háború

Orbán a levegőt ostorral csapkodva üzeni, hogy jobb a békesség

Érti, aki érti.

Herczeg Márk
béke

A kubai elnök szerint igazságtalanok az Oroszország elleni szankciók

Miguel Diaz-Canel szerint Kuba "a béke pártján áll".

Solti Hanna
béke

Egy belarusz emberi jogi aktivista, illetve egy orosz és egy ukrán civil szervezet kapta a 2022-es Nobel-békedíjat

Együtt azt demonstrálják, milyen fontos a civil társadalom a béke és a demokrácia szempontjából.

Vég Márton
béke

„Húzzatok a picsába” – üzente rovásírással egy táblán Nagy Blanka a Békemeneten

A Kígyó-sziget ukrán védőit idézte, amikor pedig megkérdezték, mit jelent a felirat, azt mondta: „Orbán az egyetlen”.

Herczeg Márk
béke

Ollóval megszúrták és többször pofán vágták a dinót a Békemeneten

A Tyrannosaurus rexet végül rendőrök vitték ki a feldühödött béketáborból.

Herczeg Márk
béke

Minden normalitással bíró magyar embernek arra kell törekednie, hogy a szomszédja is lássa, hogy mi történik, ezért március 15-én ismét lesz békemenet Budapesten

Csizmadia László CÖF–CÖKA-szóvivő szerint 680 ezren lesznek az eseményen. Fő a kulturált nyugalom.

Gazda Albert
béke

Hadházy Ákos és Horváth Csaba kibékült

A két politikus között elindult egy párbeszéd.

Vég Márton
béke

Lech Walesa Nobel-békedíjra jelölte Navalnijt

A volt lengyel elnök azt üzeni, hogy Navalnij merítsen erőt az ő példájából.

Fődi Kitti
béke

Navalnijt, Greta Thunberget és a WHO-t is jelölnék Nobel-békedíjra

A Magyar Helsinki Bizottság is bekerülhet a jelöltek közé.

Fődi Kitti
béke

Egy 85 éves görög nagymama és egy 40 éves horgász is lehetnek Nobel-békedíjasok

Mindketten menekülteknek segítettek.

Kulcsár Rebeka
béke