Egy 85 éves görög nagymama és egy 40 éves horgász is lehetnek Nobel-békedíjasok

béke

Egy 85 éves görög nagymama és egy 40 éves horgász is esélyesek a Nobel-békedíjra. Nem mintha ez (mármint a jelölés) valami nagy dolog lenne vagy bármit is jelentene, mert a világon kb. az összes fontosabb ember (államfők, parlamenti képviselők) jelölhet bárkit (akár engem is) Nobel-békedíjra, így általában többszáz jelölt is összegyűlik. Tavaly 273-an voltak.

A 85 éves nagymamát, Emilia Kamvisit azért jelölték, mert 2015 őszén egy csomót segített a Törökországból csónakkal érkező menekülteknek. Ezen a képen ő az, aki a kisbabát a cumisüvegből eteti vele egykorú barátnőivel.

Amikor meghallotta, hogy jelölték a díjra, csak annyit mondott:

"Mit csináltam? Nem csináltam én semmit"

Így volt ezzel a másik jelölt, egy 40 éves horgász, Stratis Valiamos is, aki hajótörött menekülteknek segített, összesen 240 embert megmentve. Ő ezt mondta:

"Ha horgászol és egy csónak elsüllyed melletted, a benne ülők pedig segítségért kiáltanak, nem tehetsz úgy, mintha nem hallanád."

(Reuters)