Nem ilyen árakról volt szó a korábbi megállapodásban.
Egy momentumos képviselő megkérte, hozza nyilvánosságra a Sándor-palota adatait arról, miért kapott kegyelmet K. Endre.
Több napig is eltarthat a javítás.
A NAIH megnézi, hogy a mesterséges intelligencia tanításához felhasznált adatok forrása jogszerű-e.
Vasárnapig lehet szavazni.
Több busz terelve közlekedik.
A helyi képviselők szerint még le is hülyézte őket, amikor szóvá tették, hol lakik.
Tartalmazza majd, hogy június 9-én hol tudunk szavazni.
Legalább 70 milliárd forintba, és ez csak az egyik baj.
A hvg360 arról kérdezte a kiadó volt ügyvezetőjét, hogy az MCC megjelenése miatt adta-e el a részesedését.
Úgy tűnik, fájlalja, hogy Magyar a NER pillérének és biztosítékának nevezte őt szombaton.
Az ügyet Hadházy Ákos tárta fel.
Pilisvörösvár és Rákos között mától nincsenek jegyvizsgálók. Vasárnap reggel vonatok is csak elvétve voltak.
Az ukrán-orosz háború miatt megemelkedtek az árak.
Csak Ausztriába több mint százezren költöztek 2010 és 2023 között. Mindössze három olyan év volt, amikor többen költöztek haza, mint ahányan innen el.