Flava Beach lesz a Sho Beachből.
Kedden avatják fel a három év csúszással, 5,5 helyett 11 milliárd forintból elkészült geszti kastélyt, a Tisza család egykori otthonát. A kastély a felújítás után a reformátusok tulajdonába és kezelésébe kerül, mivel a család két miniszterelnöke, Tisza Kálmán és Tisza István is az egyház kiemelkedő alakja volt.
A fővárosban az óvodások, Békésben az iskolások száma csökkent húsz százalékkal, több megyéből eltűnt a 14-20 évesek nagyjából negyede.
Ketten felfüggesztettet kaptak, a volt futballista P. József pénzbüntetést.
A bíróság felfüggesztette a gyár környezethasználati engedélyét, de több mint egy hónapja nem történik semmi.
A férfi a debreceni bíróságon „megbánó magatartást tanúsított”, de fellebbezett, így az ítélet még nem jogerős.
A halálos betegségben szenvedő jogász kegyelmet kért az államfőtől az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőknek.
A polgármesterjelöltek száma 137-tel csökkent. Még így is több jelölt van, mint öt éve.
Áprilisban még azt jelentették be, hogy idén ingyenes lesz.
A délutáni órákban a Dunántúlon, este a Dunától keletre várhatók nagy esők.
A hatos lottón kaszált nagyot a szerencse fia.
A résztvevők Nagyvárad feliratú piros-fehér-zöld zászlót kapnak ajándékba, csoportkép készül róluk, utazás közben pedig egyházi énekekkel, indulókkal, magyar nótákkal dobják fel a hangulatot.
A Tisza Párt EP-listavezetője Soros-tervről, összegyurcsányozásról, Szentkirályi visszalépéséről és Karácsony győzelméről is beszélt az ATV-nek.
Az ülést a párbeszédes Tordai Bence kezdeményezésére hívták össze az ellenzéki pártok, a főbb napirendi pontok a külügy informatikai rendszerét ért kibertámadás és Sulyok Tamás köztársasági elnök lemondatásának kezdeményezése. A kormánypárt előre szólt, hogy nem megy el.
A gödi függetlenként induló Keczely Béla nem árulta el, milyen ajándékról van szó - részben ezzel is választási eljárási törvényt sérthet a Samsung-akkugyár városában.