Allergiások figyelem, a napokban tetőzik a parlagfűszezon.
Kétfős, tíz végrehajtáson átesett építőipari cég és egy családi társvállalkozás találkozása egymilliárd forintnyi támogatással.
A 32 éves algériai-kanadai–magyar állampolgárságú férfi májusban szökött meg egy kanadai börtönből.
Hitchcocki pokolról számolt be a Blikk.
Az eredeti, alacsonyabb beosztásuk után kapják a fizetésüket.
Az EU 2-300 milliókat ad magánbölcsődék és látogatóközpontok építésére. A vadonatúj épületeket 5 évig kell üzemeltetni, utána azt csinál vele a győztes, amit akar. Élelmes vállalkozók repültek rá a pályázatokra, esetenként strómangyanús figurákkal, és hogy hogy nem, pont a Balatonnál, Visegrádon, az ürömi villanegyedben és hasonló jó helyeken építkeznek.
Jogerősen is elutasították a beadványát.
Most először vetették be azt a rendeletet, ami a kiemelt beruházásoknál kiveszi a döntést az önkormányzatok kezéből.
Belenyúlnának a munkafeltételekbe, a kamara tiltakozik.
Van olyan iskola, ahol a szülőtől várják, hogy felelősséget vállaljon az elvett mobilért.
HVG: Csak fedősztori lehetett, hogy az NKE hívta meg Ahmedinezsádot. A látogatás részleteit a magyar kormány titkosította.
A Wesley diákjai és a szüleik Sára Botondnak akarják átadni a petíciójukat, kint Iványi Gábor, Erdős Virág és noÁr beszél.
3,3 milliárd forintért.
A projektre a Miniszterelnöki Kabinetiroda adott támogatást, de a megvalósítás kicsúszott a határidőből, ezért visszakérték a 45 millió forintot.
A mobilok elvételében a Madách igazgatóját menesztő államtitkár szerint nagyon nagy szabadságot kapnak az iskolák.