Tizennégy gyorsjáratot érint a változás, köztük a 7E, a 8E és a 133E buszokat. Nemcsak a reggeli, hanem a délutáni csúcsban is ritkábban járnak majd.
Ő az egyetlen jelölt.
A vasúttársaság levele szerint a mostani rendszer felrúgása pazarló és gazdaságtalan megoldásokhoz vezetne.
A megváltozott tömegközlekedés-fogyasztási szokások miatt.
Nem tűnik tökéletes munkának.
Most már tudják, hogy a jövőben éberebbnek kell lenniük.
A dél-koreai Bumchun salgótarjáni üzeméből december óta 60 dolgozót küldtek el.
Volt gyanúsított, de nem bizonyítható, hogy ő követte el a bűncselekményt. Harminchét autón keletkezett összesen 7-8 millió forintos kár.
A telken építette volna új üzemét a Pick, de azt a tervet végül elvetették.
"A természet megoldotta."
Durva lesz a csütörtöki kánikula.
A korábbi vízjogi engedélyben napi 490 köbméter volt megadva.
Az egyik férfit autós üldözés után kapták el.
„Megoldás az átigazolásokra” címmel adott közleményt a Belügyminisztérium.
Novák Katalin meggyőződése, hogy a női vezetőknek speciális szerepe lehet a háborús helyzetekben.