Lázár János közlekedési miniszternek írt, de a Telexhez is eljutott levélben foglalta össze a MÁV, hogy milyen következményei lennének a Budapest-bérlet megszűnésének. A szakmai összefoglaló arról szól, hogyan lehetne másképpen együttműködnie az államnak és a fővárosnak a budapesti tömegközlekedésben, de kitér arra is, hogy milyen hatásai lennének a mostani rendszer felrúgásának.
A vasúttársaság számításai szerint meglepő módon az állam sem járna jól: rövid távon veszítene 4-5 milliárd forintot, mivel elesne annak a 6,5 milliárdnak a jelentős részétől, amit a MÁV-Volánbusznak a főváros most fizet a városhatárokon belüli szolgáltatásért. Ezt a veszteséget csak úgy tudnák elkerülni, ha az állam megvonná vagy drasztikusan csökkentené a fővárosnak nyújtott 12 milliárd forintos normatív tömegközlekedési támogatást.
A MÁV leveléből az is kiderül: a szerződés felbontása kétszer annyi utasnak okoz nagy hátrányt, mint amennyinek kisebb előnyt. A fővárosi és az agglomerációból beutazó utasok aránya ugyanis a lap információi szerint kettő az egyhez, és a budapestieknek okozna veszteséget az, ha ezentúl a városhatáron belül külön jegyet kellene váltaniuk a MÁV-HÉV-Volánbusz-járatokra. Ráadásul, mivel egyetlen magyar önkormányzatként a fővárosnak törvénybe foglalt kötelezettsége a tömegközlekedés működtetése, ha a szerződéseket felmondják, az előírt ellátási kötelezettség miatt párhuzamos járatokat kell majd indítania a vonatok, HÉV-ek, Volánbuszok mellett. Vagyis a mostaninál sokkal pazarlóbb, gazdaságtalanabbul működő rendszer jönne létre.
A tömegközlekedési rendszer és tarifák átalakításának Lázár János-féle tervéről itt írtunk, Vitézy Dávid reakcióját itt, Karácsony Gergelyét itt találod. Az új tarifarendszer idén márciusban már életbe is lépne.
Az építési és közlekedési miniszter bejelentett egy 700 milliárdos debreceni fejlesztési csomagot, valamint számos részletet elmondott az új tarifarendszerről is. Karácsony Gergelynek pedig ajánlatot tett a BKK-bérletek ügyében.
A volt közlekedési államtitkár szerint Budapest közlekedése a két politikai oldal pártpolitikai játszmájának áldozata.
A következő hetekben tárgyalják le a kormánnyal, hogyan számolnak el a közös bérletbevételekkel.