A mai cikkünk nyomán kiadott közleményben mást írnak, mint ami a kormány honlapján olvasható tervezetben áll.
A gyulaházi polgármester elkeseredett, a milliárdos ígéretekből eddig szinte semmi nem teljesült.
A gazdája altatóorvosi asszisztens, akinek egy genetikai betegség miatt rohamosan romlani kezdett a látása. Ha nincs Ánizs, elveszíti a munkáját.
Jó tudni, hogy a postás ezúttal nem csenget kétszer.
„Az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén csak a napszemüveg annyiba kerül, amennyiért egy átlagos magyar legalább fél évet dolgozik”.
Egy új jogszabálynak köszönhetően.
Aser Benjámin 21 éves volt, korábban a Magyar Honvédségben is szolgált.
Ismeretlen tettes ellen indult a nyomozás.
Ezúttal Budai Gyula fideszes képviselő.
Az Oroszország-szakértő számos szempontot szedett össze arról, hogy mit lehet és mit nem lehet állítani Sebestyén József esete kapcsán.
Ez az első három nap eredménye, a kárbejelentések folyamatosak.
A Mészárossal közös pékség hasít, zeneoktató applikáció nincs, támogatás volt.
A magyar külügy 2023-ban Kanadába küldte volna főkonzulnak Bencsiket, de az országba se engedték be.
A szegénységi adatok szerint sokaknál a nettó nagyobb volt, mint a bruttó, a KSH elkente a választ arra, hogy ez hogyan történhetett.
A népességszám 2010-ben még 10 millió fölött volt, azóta csaknem félmillióval csökkent. Hiába nőtt csúcsra a hazavándorlók száma, az elvándorlóké gyorsabban emelkedett. Mélyponton a születések száma, megugrott az abortuszok aránya.