belföld

Szijjártó szerint nonszensz vád Blinkentől, hogy Magyarországon a tisztségviselők antiszemita retorikát használnak

Már csak azért is, mert Szijjártó szerint Izrael futballválogatottja és klubcsapatai „nálunk biztonságban érzik magukat”.

Mészáros Juli
belföld

Karácsony szeretne a Tisza pártiakkal együttműködni a fővárosi közgyűlésben, csütörtökön felhívja Magyar Pétert

Bár nem ismeri a párt képviselőit, sem a programjukat.

Haász János
belföld

A 9 éves kislányt alázó tanár ügyében a tankerület a szülőket akarta alázni, de magát sikerült

Szóvá tették, hogy nem hozzájuk, hanem az RTL-hez fordultak a szülők, akik erre e-mailekkel bizonyították, hogy keresték a tankerületet is, de választ se kaptak.

Haász János
belföld

Egy kasszafúró 46 millió forintnyi eurót zsákmányolt, és némi dollárt elégetett munka közben Újbudán

A grúz mackóst már tavaly nyáron elkapták, a társait azóta is keresik.

Haász János
belföld

Kidobtak egy szatyor emberi csontot Újbudán

Lomtalanításon kerültek elő. A rendőrség szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Haász János
belföld

Pert nyert a menekült anya, akit 5 éves és 5 hónapos gyerekével együtt éheztettek a magyar hatóságok

37 napon át nem kaptak enni, az anyának elapadt a teje.

Haász János
belföld

Döntött a Kúria, jogerősen is Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást

Karácsony posztolta a Facebookra. Azt is írta, hogy nem mond le az újonnan nyert posztjáról, mert a Kúria jogerős döntése a választásról szóló vitákat lezárta.

Rovó Attila
belföld

Hatósági ellenőrzést indított a kormányhivatal a fapados légitársaságok késései miatt

A Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings is kap ellenőrzést.

Mészáros Juli
belföld

Pócsmegyeren nyert Magyarország első színes bőrű polgármestere

Megjegyzéseket nem kapott amiatt, mert színes bőrű, de elmondása szerint nőktől kapta a legtöbb kérdést, hogy nő létére miért akar elindulni.

Solti Hanna
POLITIKA

Lemond a Megoldás Mozgalom elnöke

Huszár Viktor azzal indokolta döntését, hogy mindig fontosnak tartotta, hogy a politikusok vállalják a felelősséget az eredményeikért.

Solti Hanna
POLITIKA

A megválasztott győri polgármester szerint a bukott győri polgármester még gyorsan a városi közszolgáltató élére ültetné a bizalmi emberét

Pintér Bence szerint ez lesz Dézsi Csaba András hálája, mert Németh Zoltán végigkampányolta neki az elmúlt heteket.

Haász János
belföld

Ismét lebukott egy korrupt kormánytisztviselő, akit tavaly már elítéltek két évre vesztegetés miatt

150 000 forintért odahatott volna, hogy minimalizáljanak egy bírságot. Pechjére csapda volt.

Haász János
belföld

Budapesten és 13 megyében is gyérítik a héten a szúnyogokat

Összesen 84 ezer hektáron.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

„Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni” – az őszödi beszédből idézett Gyurcsánynak a DK alapító tagja

Kötcse nem lenne Szent Ilona, nem is száműzetés, a kilátás is gyönyörű, írta Leel-Őssy Gábor, aki abban a városban politizál, ahol idén tavaszra megsemmisítette magát a DK.

Haász János
belföld

Mentőmellény nélkül vízibicikliző 4 gyerekes családnak is kellett már magyarázni, hogy veszélyes, amit csinálnak

Még csak most kezdődik az igazi strandszezon, a vízimentők viszont már nem unatkoznak.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld