belföld

Kitüntették Ágh Péter fideszes politikus édesanyját

A 2010-es kormányváltás után nevezték ki a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Győrfi Pál tilosban parkolt, míg a szigetkörét rótta

A szóvivő a szabálytalankodással nem, de a rendszeres futással példát akar mutatni.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Hadházy szerint Rétvári már megint teljesen hülyének tetteti magát

A parlamenti államtitkár látszólag kimerítő választ adott, csak éppen nem válaszolt a nyomkövető rendszer leállását firtató kérdésre.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

25 éve vagyunk NATO tagok, de nagyon másként ünneplünk, mint akikkel együtt csatlakoztunk

Szomorú kerete ennek a 25 évnek, hogy a csatlakozáskor a déli, most pedig az észak-keleti szomszédunkban dúl háború, Magyarország megítélése e két konfliktus kapcsán azonban merőben eltér. Míg a Balkán esetében sikerült egy konstruktív tagállam képét kialakítani, az ukrán háború kapcsán Magyarország rettenetesen távol került ettől.

Takács Lili
belföld

Nagy Márton azt mondja, nem szoktak beszélni Matolcsy Györggyel

Az intézmények közötti együttműködés fontosabb, mint az, hogy az emberek között milyen a kapcsolat.

Fődi Kitti
belföld

„Számunkra Bicskén János volt a mindenható” – mondja az igazgató áldozata

Pop Mert egy interjúban mondja el, miért érezte úgy, hogy tennie kell valamit a pedofil igazgató ellen, amikor a barátja öngyilkos lett.

Kaufmann Balázs
belföld

Balog Zoltán arról beszélt a lelkészeknek, hogy személyesen találkozott K. Endrével, mielőtt a kegyelmet javasolta

Együtt is imádkoztak.

Fődi Kitti
belföld

Legalább egy kisvárosnyi ukrajnai menekült él Magyarországon, de senki sem tudja, hogy valójában hányan vannak

Hányan jöttek, hányan mentek tovább, hányan maradtak? Miért nem érdeke senkinek, hogy kiderüljenek a valós számok? Cikksorozatunk első része.

Takács Lili
belföld

Népszava: A recski bányában továbbra is zajlanak a robbantások, miközben még folyik a sárlavina miatti rendőrségi vizsgálat

A károsultak ügyének rendezése sem halad gyorsan.

Fődi Kitti
belföld

Áprilistól lesznek fizetősek a Westend vécéi

Azt írták, hogy a látogatók komfortérzetének növelése érdekében döntöttek így.

Haász János
belföld

264 millió forint közpénz ment el arra, hogy Szijjártó Péter egy luxusgépet bérelt magának több utazáshoz is

A repülő ugyanolyan típusú, mint a honvédség két meglévő gépe, csak luxuskivitelben.

Kaufmann Balázs
belföld

Közleményben bizonygatja az MNB, hogy minden oké Orbán és Matolcsy között

„Korrekt munkakapcsolat.”

Mészáros Juli
belföld

Fél éven belül újranyithat a visegrádi Hotel Silvanus

Az üzemeltetési igazgató szerint „bizonyos ideig” szünetet kell tartaniuk a kigyulladt szállodában.

Mészáros Juli
belföld

Ügyvédhez fordultak, és a máig elmaradt kártérítésükért küzdenek a Nemzeti sérült színészei

Egyikük most is mankóval jár, másikuk rehabilitáción vesz részt.

Kaufmann Balázs
belföld

Navracsics Tibor szerint a budapesti öreg gazdag népesség lemegy a Balatonra és felvásárolja a házakat

A területfejlesztési miniszter szerint a térség nagyon komoly demográfiai válságban.

Jelinek Anna
belföld