Az új rendelet szerint nagyobb távolságra is le lehet majd zárni tereket külföldi delegációk érkezése miatt.
Egy olyan videón, amely három héttel azelőtt készült, hogy meghalt egy beregszászi magyar férfi, akiről a magyar kormány – bizonyítékok nélkül – azt állítja, épp a toborzó tisztek verték halálra.
Az biztos, hogy Orbánnal nem tárgyal.
Féltik a fesztivál hírnevét és Magyarország nemzetközi megítélését is.
A döntést nem indokolta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A tervezett új dátum augusztus 2.
Maya Kadosh szerint helyes erkölcsi döntés volt a tiltás.
Úgyhogy szerintük ki kell zárni a bíróság által kért szakvéleményeket a bírósági eljárásból.
És van olyan vonat, aminek a 28 perces menetideje nagyjából 25 perccel nőtt.
Már évekkel ezelőtt lehetett tudni, hogy a kivitelező konzorcium súlyos hibákat vétett.
Az Integritás Hatóság vizsgálata szerint nagyjából 220 milliós túlárazás volt, miközben a legjobb árat kínáló pályázót aránytalanul alacsony árra hivatkozva kizárták a tenderből.
A Pride kapcsán merült fel egy ilyen informatikai rendszer bevetése.
Papíron „infarktus utáni rehabilitációt kutató központ”, valójában társasház. Az EU most visszakérné a támogatást.
A fideszes politikus átlát a szitán, nem vágja át őt sem az OTP, sem a Hell Majka-ügyben.
A 4iG például megkapta a dégi Festetics kastélyt. Az egyetlen közkézen maradó ingatlan a Szabolcs megyei önkormányzaté lesz. A kastélyok közül többet közpénzen újítottak fel.