bűnügy

Két fiatal arra kényszerített egy nőt, hogy idősebb férfiakkal szexeljen, a fiúk cserébe speedet kértek

Az ügyben emberkereskedelem, kényszermunka és szexuális erőszak miatt őrizetbe vettek egy 45 éves balatonfüredi férfit.

Benics Márk
bűnügy

Bokorból ugrott elő az apa, hogy megkéselje az arra sétáló fiát és a volt élettársát Bácsalmáson

Az édesanya a helyszínen meghalt, a fiút mentőhelikopter vitte el, az apa a támadás után magával is végzett.

Kolozsi Ádám
bűnügy

„Most megbuknék a vizsgán” - Trócsányi László volt minisztert kérdezte ki a bíróság a Völner–Schadl-perben

Völner Pál ügyvédje jó ideje próbálta elérni, hogy hallgassák meg ügyfele egykori főnökeit is. Kedden így Magyarország 2014 és 2019 közötti igazságügyi minisztere tanúskodott.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Egy tizenhárom évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét találhatták meg az NNI nyomozói

Egy osztrák autópálya melletti erdőben szúrta le áldozatát.

Botos Tamás
bűnügy

Hadházy: Nyolcszázezres papucsa van Matolcsy Ádám feleségének

800000.-

Botos Tamás
bűnügy

Kritikus állapotba került a magyar börtönben éhségsztrájkoló német aktivista

Börtönkórházba szállítják.

Botos Tamás
bűnügy

Két évvel a baleset után állhat bíróság elé a RACE-001 vezetője

Az ügyészség és a bíróság azt sem tudja, hogy jelenleg fennáll-e kényszerintézkedés a kerékpáros halálát okozó férfival szemben.

Botos Tamás
bűnügy

Egy FUCK NEW CAR matricás Seat Ibizát keres a rendőrség

A régi autóval közlekedők több parkoló autóról is típusjelzéseket és felnikupakokat loptak el Esztergomban.

Herczeg Márk
bűnügy

„Semmi félelem nem volt benne, hogy kiszaladok és sírva elmesélem, ami történt velem”

Mária még 14 sem volt, amikor a 90-es években együtt táborozott a Szőlő utcai javítóintézet későbbi igazgatójával, az akkor még egy gyermekotthonban dolgozó Juhász Péterrel. Eszébe sem jutott, hogy baj lehet abból, ha kettesben maradnak. A férfi mégis olyasmit tett, ami a mai napig hatással van Mária életére.

Bábel Vilmos
bűnügy

Már csak egy szökevény van szabadon abból a 10-ből, aki meglépett a New Orleans-i börtönből

Pénteken állampolgári bejelentésre találták meg a 33 éves férfit egy Airbnb-lakásban New Orleans-ban.

Székely Sarolta
bűnügy

Vádat emeltek egy szíriai fiatal ellen a bécsi Taylor Swift-koncert ellen tervezett merénylet ügyében

Ő segített a fő gyanúsítottnak bombareceptet fordítani arab nyelvről, illetve felvette a kapcsolatot a neten egy külföldi Iszlám Állam-taggal.

Rovó Attila
bűnügy

Kivégezték a japán Twitter-gyilkost

Online vette fel a kapcsolatot áldozataival, a lakására csalta, majd megölte és feldarabolta őket.

Rovó Attila
bűnügy

Egy föld alatti bunkerben kapták el Ecuador legnagyobb kokainbáróját

Többek között miatta sokszorozódtak meg a gyilkosságok az országban.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

„Nem hiszem el, hogy kifogytam a babaolajból” – hetedik hete tart P. Diddy tárgyalása

A szexuális zaklatással, erőszakkal és bántalmazással vádolt producer orgiákkal kapcsolatos további igényeiről is szó esett: a Gucci neszeszerben tartott drogokon túl például levest is kért a végtelen mennyiségű babaolaj mellé.

Mészáros Juli
bűnügy

Megszüntették a Mi Hazánk majálisán feltűnő náci jelképek miatti nyomozást

A rendőrség arra hivatkozott, hogy a cselekmény nem bűncselekmény.

Molnár Kristóf
bűnügy