„Mielőtt elhelyezkedett volna a gyermekvédelemben, Juhász Péter óvóbácsi volt, méghozzá a húgom óvóbácsija. Aztán a sors úgy hozta, hogy az anyám kollégája lett a Horánszky utcai gyermekotthonban. Mindenki nagyon kedvelte a Pétert, és talán, mert korábban a húgom óvóbácsija volt, talán, mert közvetlen típus, a szüleimmel barátok lettek. Olyannyira, hogy együtt jártunk táborozni” – miközben ezeket a mondatokat mondja, Mária egyre gyorsabban veszi a levegőt.
Egy fővárosi pincehelyiségben beszélgetünk, napra pontosan két héttel azután, hogy letartóztatták Juhász Pétert, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját. Őt és az élettársát azzal gyanúsítják, hogy függőségi viszonyt alakítottak ki gyermekvédelemben nevelkedett lányokkal, akiket aztán prostitúcióra kényszerítettek.
Nem tudjuk, mióta csinálták ezt Juhászék, de valamikor a 2010-es évek közepén már a bizalmába férkőztek több olyan gyereknek, akik később prostitúciós oldalakon tűntek fel. Tudjuk viszont, hogy ugyanekkor egy gyermekvédelmi vezető, egy gyermekotthon igazgatója és gyermekvédelmi gyámok megkeresték a rendőrséget Juhásszal kapcsolatban. Tudjuk azt is, hogy nem ez volt első jelzés. Már 2003-ban feljelentést tett kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések gyanúja miatt a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori vezetője Juhásszal szemben.
De Mária története ennél is korábban kezdődik: 1996-ban, egy nyári táborban. Abban az évben fejezte be az általános iskolát, még nem volt 14 éves. Ekkor már évek óta táborozott együtt a családja az akkor még csak 28 éves Juhásszal és az akkori barátnőjével. Evezős kirándulásokra mentek együtt, és vándortáborba, de egyébként is közel volt hozzájuk a későbbi javítóintézeti igazgató és a barátnője.
„Kapott az intézet adományokat, azzal csencselt a Péter. Hozott rengeteg banánpudingot, ilyen por formában, erre nagyon emlékszem. Mindig kedves volt, meg lehetett benne bízni. Nagyon sokat nevettünk együtt” – emlékezett vissza erre az időszakra Mária. A vezetéknevét kérésére nem írjuk ki, felnőttkori fotókat sem közlünk róla.
Mária azt mondja, azért szerette volna elmesélni a történetét, mert biztos benne, hogy nem ő Juhász egyedüli áldozata. Abban bízik, hogy ezzel másokat is arra ösztönöz majd, hogy a nyilvánossághoz forduljanak a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatban.
Gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről olvasni megterhelő lehet. Akkor is, ha soha nem ért hasonló élmény, és különösen akkor, ha érintettként találkozol a témával. Fontos tudni: ez a fajta tartalom triggerelhet. A „triggerelés” azt jelenti, hogy egy szöveg, kép vagy történet olyan testi-lelki reakciókat válthat ki, amelyek negatív emlékeket idéznek fel, szorongást okoznak, vagy belső feszültséget keltenek – sokszor úgy, hogy az olvasó sem feltétlenül tudja pontosan, mi váltotta ki.
Ez a reakció teljesen természetes. Nem te vagy „túlérzékeny”. Nem a gyengeség jele, ha azt érzed, összeszorult a gyomrod. A találkozás egy ilyen témával felkavaró lehet akkor is, ha téged közvetlenül nem ért bántalmazás. Az empátia, a saját gyerekkori tapasztalatok, a védtelenség élménye, vagy akár csak a tény, hogy ilyen megtörténhet, erős érzelmi válaszokat hívhat elő (a tehetetlenségét, az eszköztelenségét és a kontrollvesztését).
Ha azt érzed, hogy ez az egész túl sok, akkor állj meg. Vegyél néhány mély levegőt. Beszélj valakivel, akiben megbízol. Adj magadnak időt.
1996 nyarán kétszer is táborozott együtt Mária, a testvére és az édesanyja Juhászékkal. Ezeket a táborokat a gyermekotthonban nevelkedő fiúknak szervezték, Mária és a húga az édesanyjuk révén csatlakoztak.
Egyik nap aztán kettesben maradt Juhásszal az egyik hálószobában. „Nem volt soha korábban olyan érzésem a Péterrel kapcsolatban, hogy ne lehetne vele kettesben maradni. Eszembe sem jutott, hogy ebből bármi gáz lehet” – Mária a farmernadrágját dörzsöli a tenyerével, aztán mély levegőt vesz, és folytatja.
„Ültünk egymással szemben a Péterrel, aztán egyszer csak a lábamra tette a kezét. Nagyon nem az az érzés volt, mint amikor mondjuk a nagybácsid megveregeti a válladat. Nagyon zavarba jöttem” – ezután felállt és odasétált a szoba ajtaja melletti mosdókagylóhoz, hogy kezet mosson. „Próbáltam valamit tenni-venni, hogy ne kelljen ott tovább ülnöm.”
Miközben mosta a kezét, Juhász odalépett mögé. „Odanyomta magát hozzám, akkor már merevedése volt, és hátulról benyúlt a bugyimba. Valahol ott volt a feje is, meg a nyelve, de erre már nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy ez mennyire, de mennyire borzasztó volt. Aztán kiszabadítottam magam, de lehet, nem ez a jó szó, mert nem fogott le, vagy bármi ilyesmi, engedte, hogy kimenjek a szobából.”
Mária kisétált a táborozók közé. „Ott volt az anyám, a Péter barátnője. És semmiféle félelem nem volt benne, hogy mondjuk kiszaladok és sírva elmesélem nekik azt, ami történt velem. Jól is gondolta, mert semmi ilyen nem történt. Csak iszonyatosan mocskosnak és gusztustalannak éreztem magam.”
Pár héttel később volt a következő tábor. „Addigra ez az egész elcsitult bennem, szuper voltam már akkor is elfojtásokban…” – meséli. Ide csak később csatlakozott Mária édesanyja, addig Juhász Péter vigyázott rá és a húgára.
„Egyik este kettesben beszélgettünk. Az anyám akkor váltott munkahelyet, én mentem a gimnáziumba, szóval ezekről kérdezgetett, hogy mi lesz velem. Aztán egyszer csak megint megfogta a lábam, és megcsókolt. Kibaszott undorító volt az egész, és mint a hülye filmekben, ahogy mondják, lefagytam. Ültem ott, ő meg hátradőlt, és valami olyasmit kérdezett, hogy ugye nekem is jó volt? Erre nem tudom, mit válaszoltam. Aztán ő magához nyúlt, én pedig valahogy felálltam és elsétáltam.”
Nem emlékszik, mi történt ezután abban a táborban. Rövid gondolkodás után azt mondja: „ezután teljesen megborultam”. Elmeséli, hogy elmondott mindent, ami vele történt, az anyjának, de nem hitt neki. „Nem történt semmi. Senki sem vonta kérdőre vagy ment be a rendőrségre. Annyi volt a visszajelzés, hogy nem mondok igazat.”
1999-ben Máriát kirúgták a gimnáziumból, mert ellopta az osztálypénzt. „Addig a problémás kamaszkor minden »tünetét« hoztam, ami ahhoz vezetett, hogy sokszor a szüleim sem akartak otthon látni. Aznap napközben elküldtek a suliból, haza nem mertem menni, el voltam veszve, nem tudtam, hogyan tovább. És akkor felhívtam a Pétert” – mondja.
Miután Mária édesanyja ’96-ban munkahelyet váltott, több nyári táborba már nem mentek együtt Juhászékkal. De a kapcsolat megmaradt.
„Jártunk be hozzá a gyermekotthonba, mindig jó fej volt a fiúkkal, haverkodott, de azért tartotta a távolságot. Imádták a gyerekek. Megcsinálta, amit csinált, de társaságban teljesen normálisan viselkedett. Soha nem tett említést arról, ami történt, amikor emberek voltak körülöttünk, még egy gyanús pillantást sem lehetett elkapni tőle. És amikor nem volt kihez fordulnom, elmentem hozzá” – magyarázza.
Juhász ekkor a barátnőjével élt Zuglóban, és azt mondta Máriának, hogy egy éjszakát aludhat a nappaliban. „Este kijött hozzám. Nem volt erőszakos, de nem is egyeztem bele abba, ami történt. Egy matracon aludtam a földön. Egy szó nem hangzott el közben. Emlékszem, hogy semmiképpen nem akartam ránézni, ezért nem vettem le a szemem a kanapé fodráról. Vártam, hogy vége legyen, és arra gondoltam, hogy nincs ennél undorítóbb.”
A későbbi javítóintézeti igazgató barátnője eközben a hálószobában aludt. Mária azt mondja, kizártnak tartja, hogy ne tudott volna arról, mi folyik a szomszéd szobában. Juhász volt barátnőjét, aki jelenleg egy óvodában dolgozik, üzenetben kerestük. Ezt válaszolta: „Köszönöm a megkeresést, de nem szeretnék Juhász Péterről beszélni.” A következő üzenetünkre, amiben leírtuk, miért tartjuk fontosnak, hogy válaszoljon a kérdéseinkre, már nem reagált.
Mária 16 éves volt ekkor. Soha többet nem találkozott Juhász Péterrel.
Bár a táborokban történteket elmondta az édesanyjának, arról, hogy visszament Juhászhoz, nagyon sokáig nem tudott beszélni.
„Magamnak sem tudtam ezt az egészet bevallani, annyira szégyelltem. Egy pszichológus magyarázta el, hogy ezek a dolgok így történnek. Hogy amikor az ember kiszolgáltatott és eszköztelen, akkor ahhoz megy vissza, aki kedves volt vele. Még ha csak a két abuzálás között is.”
Megkérdeztük erről Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértőt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekek nem értik a szexualitással, erotikával kapcsolatos kontextust – még kamaszként sem. És akkor sem, ha egyébként láttak már pornót, vagy a dolog technikai, biológiai részével tisztában vannak. Érzelmi szempontból, az egészséges szexuális fejlődés oldaláról nézve elképesztően brutális abúzus, amikor egy felnőtt a saját vágyai kielégítésére használ fel egy gyereket. Ez visszaélés a helyzettel, a hatalommal. Azt üzeni, hogy bármit megtehetek veled, akár a testedbe is hatolhatok, rád kényszeríthetem az akaratomat. Ezek után nem csoda, sőt teljesen természetes, hogy az áldozat megnémul, szó szerint és átvitt értelemben is. Ha pedig ezek után próbál szólni, jelezni, de nem hisznek neki, akkor még súlyosabbá válik az okozott trauma.
Mária végül elvégezte a gimnáziumot. Később megismerkedett a férjével, sokat volt külföldön, lett egy, aztán két gyereke. Mindeközben felépített egy mai napig működő vállalkozást, komoly sikereket ért el a szakmájában és művészként is. De azért nem ment minden ilyen egyszerűen.
„A harmincas éveim elejére az önpusztítás valamennyi formáját kipróbáltam. Egyfelől nagyon kielégítő volt az a szerep, másfelől nagyon nyomorultul voltam. Szép lassan ment bennem tönkre minden. Közel nyolc év után sikerült végre leállítanom magam, és máshogy folytatni.” Máriát egy éve diagnosztizálták borderline személyiségzavarral, azt mondja, „ennek fontos állomása lehetett ez az abúzus”.
Gyurkó Szilvia segít mindezt kontextusba helyezni: a statisztikák azt mutatják, hogy a gyerekkori szexuális visszaélések áldozatai komoly egészségügyi, fizikai és mentális problémákkal nézhetnek szembe, gyakrabban lehetnek párkapcsolati, magánéleti és közösségi nehézségeik, az öngyilkosság és az önsértés, valamint a magas kockázatú magatartások (mint a szerhasználat vagy a kriminális deviancia) szintén fokozottabban fenyegethetik őket. „A trauma egy abnormális helyzetre adott normális válasz” – mondja. A szexuális erőszak abnormális helyzet. Az, hogy valaki ezzel az élménnyel megpróbál valahogy együtt élni, túlélni, gyakran csak úgy megy, ha tompítja a fájdalmat, azzal, amihez hozzáfér. Szerekkel, önsértéssel, vagy tét nélküli, az emberi kapcsolódás illúzióját hordozó szexuális kapcsolatokkal.
A gyerekkori szexuális visszaélés áldozatai mind küzdenek az önváddal és a szégyenérzettel. Ennek a bántalmazási formának az egyik járulékos következménye, hogy az áldozat magát hibáztatja, azt hiszi, hogy neki kellett volna máshogyan viselkednie, hogy valamilyen módon ő is közrehatott abban, ami történt, miközben pontosan tudjuk, hogy ez nincs így.
A szexuális bántalmazás semmilyen formában nem szól az áldozatról. Még csak nem is szól a szexről. Valójában arról szól, hogy a bántalmazónak hatalmában áll és lehetősége van bármit megtenni a másikkal. Azok a negatív érzések azonban, amelyek a bántalmazás miatt bekapcsolnak az áldozatban, kiegészülve azzal a gondolattal, hogy „ez csak velem fordulhatott elő”, „egyedül vagyok azzal, amit átéltem”, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az áldozatok hallgassanak, ne tegyenek feljelentést.
Megértjük, hogy amit olvastál, az összezavaró, felkavaró vagy fájdalmas lehet. Teljesen természetes, ha azt érzed, hogy azt sem tudod, mit gondolj. Ez rendben van. Sokszor csak idővel, lassan áll össze a kép. Ne feledd: gyerekként soha nem voltál felelős azért, hogy megvédd magadat vagy másokat. A bántalmazásnak vagy egy szexuális határátlépésnek soha nem az áldozat az oka, és nem az ő hibája, ha ilyen történik. Lehet, hogy a környezetedben lévők vagy a kommentelők mást mondanak. De a bántás mindig a bántamazó felelőssége. Mindig. Az érzéseidet pedig nem az érvényesíti, amit mások mondanak – hanem az, amit te átélsz.
Bízz a saját érzéseidben, még ha azok ellentmondásosak is. Nem kell egyetértened másokkal. Senkinek nem kell megindokolnod, amit érzel. Ha úgy érzed, nehéz ezzel egyedül megbírkózni, kérj segítséget. Beszélj egy megbízható emberrel, egy szeretteddel vagy egy segítő szakemberrel. Ne maradj egyedül az érzéseiddel. Lehet, hogy gyerekként magadra maradtál azzal, ami történt, de most nem kell egyedül hordoznod azt, ami nehéz. Az alábbi szervezetek nemcsak akkor segítenek, ha valami most történt, hanem akkor is, ha évekkel vagy évtizedekkel korábbi események feldolgozásról van szó. Ha nem tudod pontosan, mit keresel, akkor is érdemes kapcsolatba lépni velük – segítenek eligazodni, meghallgatják az érzéseidet, gondolataidat.
A bántalmazást sajnos nem lehet meg nem történtté tenni. Abban viszont tudnak segíteni a szakemberek és bizalmas beszélgetések, hogy együtt lehessen élni azzal, ami történt: Kék Vonal Alapítvány, Nane, Hintalovon, OKIT.
Ha pedig ezen felül még van egy olyan járulékos bántalmazásélményük is, hogy akitől segítséget kértek, akinek meg kellett volna őket védeni, nem hitt nekik, akkor tényleg minden adott ahhoz, hogy az áldozat évtizedekre, de akár élete végéig is néma maradjon, és megpróbálja magában elzárni azt, amit átélt. Gyurkó kiemeli: nagyon fontos tisztán fogalmazni azzal kapcsolatban, hogy az a szülő, aki egy ilyen helyzetben nem hisz a gyerekének, maga is bántalmazást követ el.
Az első cikket arról, hogy Juhász Pétert letartóztatták, a szülei küldték el Máriának. „Anyám azt mondta: azok nem azok az idők voltak, amikor az ilyet el lehetett hinni.”
Az a szakszolgálati vezető, aki pár évvel Juhász és Mária utolsó találkozása után feljelentést tett Juhásszal szemben egy teljesen másik ügyben, telefonon azt mondta nekünk: bár a gyanú megvolt, „nem ismertük fel Péterben a profi bűnözőt”.
Azt a nyomozást megszüntették, de Juhászt vezetői nyomásra elküldték a Horánszky utcai gyermekotthonból. Ezután az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottságnál (OGYSZB) helyezkedett el mint szociális munkás.
Itt ismét felmerült a gyanú, hogy szexuális visszaéléseket követhetett el egy kiskorú terhére, ezért fegyelmi eljárás indult ellene, amiben megállapították, hogy „munkakörében súlyos etikai vétséget követett el”, ezért 2009-ben az OGYSZB akkori vezetője kérte a felmentését.
Két évvel később a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (ez lett később az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az EMMI) felterjesztette őt, hogy legyen a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója. Az őt felterjesztő főosztályvezető, Dudás Zoltán, aki korábban a munkatársa volt a Horánszky utcai otthonban, és ott volt az egyik táborban is, ahol Juhász szexuálisan bántalmazta Máriát, megkereste Juhász egyik korábbi felettesét, hogy igazak-e a róla szóló pletykák.
A volt felettes, a Szakszolgálat akkori vezetője, aki 2003-ban a feljelentést tette Juhásszal szemben, elmondta: bár soha nem tudtak semmit bizonyítani, megmaradt a rossz érzése Juhásszal kapcsolatban, „a helyében nem nevezné ki”. Mégis kinevezték, és a letartóztatásáig még kétszer megerősítették a pozíciójában újabb öt évekre, sőt: két évig a Szőlő utcával párhuzamosan a nagykanizsai javítóintézetet is vezette.
Tette mindezt úgy, hogy a 2010-es évek közepén gyermekvédelmi vezetők újra megkeresték a rendőrséget vele kapcsolatban. Következménye ennek sem lett.
2025. május 29-én vették őrizetbe, közel 29 évvel azután a bizonyos nyári tábor után. Őt és az élettársát emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják, a férfit többrendbeli közfeladati helyzettel visszaéléssel is. A rendőrség két áldozatról adott ki közleményt.
Mindez nem Juhász Péter, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának 2025-ös letartóztatásakor, hanem egy évtizeddel korábban történt. Juhász ezek után is úgy lehetett díjakkal elismert gyermekvédelmi szakember, hogy közben az intézetben tudták: vannak lányok, akik az irodájában szokták tölteni az éjszakát.
A múlt héten letartóztatott javítóintézeti igazgatóval kapcsolatban több jelzés is érkezett a rendőrségre korábban. Juhász Péter mindeközben 30 milliós terepjáróval járt be dolgozni, és az általa és az élettársa által a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lányok is a javítóintézetben dolgoztak, legalábbis névleg. Úgy tudjuk, az őt igazgatónak felterjesztő minisztériumi főosztályvezetőt figyelmeztették vele kapcsolatban, mégis kinevezték.
A többek között emberkereskedelem gyanúja miatt letartóztatott javítóintézeti igazgatót a posztra felterjesztő főosztályvezető tavaly a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt Csepelen. Sikerült elérnünk telefonon, furcsa beszélgetés volt.