bűnügy

Pizzával hatástalanítottak egy macsétás támadót

Az étel hozzá lett vágva a rablóhoz, aki erre el lett menekülve.

Herczeg Márk
bűnügy

Elraboltak egy budapesti férfit, két napig kínozták, több csontját eltörték

Brutális emberrablás történt Zuglóban. A férfiért 20 millió forint váltságdíjat követeltek, nagyon csúnyán összeverték, végül kirakták egy felüljáró alatt.

Boros Juli
bűnügy

Egy apa és egy anya szexuálisan bántalmazták négy saját gyereküket

A legidősebb gyerek alig múlt hatéves a bűncselekmények idején. A nagymamát is meggyanúsították.

Boros Juli
bűnügy

Három év börtönre ítélték a vészhelyzet idején kórházi dolgozókat fenyegető férfit

Az ítélet nem jogerős. A támadó három felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását is elrendelték.

Király András
bűnügy

Saját kollégáikat rabolták el

Egy Pest megyei cég egyik irodájából eltűnt négymillió forint. Négy dolgozó két másikat gyanúsított a lopással. Elrabolták és megverték őket.

Király András
bűnügy

Hamis, vagy hát hogy is mondjam, "hamis" bútorokat foglalt le a NAV egy családi házban

Nagyot kellett csalódnia annak, aki azt hitte, hogy BMW kerti széket vett a Versace dohányzóasztalához.

Király András
bűnügy

Saját gyerekeiket szexuálisan zaklató szülőket vettek őrizetbe Kerepesen

Négy kiskorú gyermeküket abuzálták a nagymama felbujtásával.

Király András
bűnügy

Hajtóvadászat a Fekete-erdőben: több száz rendőr keresi a négy rendőrt lefegyverző, 31 éves Yves Etienne Rausch-t

Helikopterrel és nyomkövető kutyákkal is keresik a férfit, aki a rendőrség szerint hetek óta vándorol a hegyekben, jól kiismeri magát, és igen veszélyes.

Herczeg Márk
bűnügy

A Lokál volt főszerkesztője vette át a hirado.hu irányítását

A közmédia „híroldalát” Habony egykori ingyenes bulvárlapjának főszerkesztője, Leitner Attila viszi ezentúl.

Horváth Bence
bűnügy

11 embert letartóztattak a Mozaik utcai műszaki vizsgás vesztegetési ügyben

Kormányhivatalnokok kenőpénzt fogadhattak el autókereskedőktől autók soron kívüli, vagy a szabálytalanságokat elnéző levizsgáztatásáért.

Neuberger Eszter
bűnügy

Felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítéltek egy álhírterjesztő kattintásvadászt

A 31 éves budapesti férfi egy kereskedelmi televízióéra hasonlító kamu weboldalon terjesztett köznyugalmat megzavaró fotókkal álhíreket.

Király András
bűnügy

Járdán próbált meglógni a rendőrök elől a robogós

Nem sikerült.

Botos Tamás
bűnügy

Kaleta ügyvédje: Nem a bűnt védem, hanem azt, aki bűnt követett el

"Sokakat megkísért az ördög."

Botos Tamás
bűnügy

A Fidesz azt ígéri, hogy nyilvános listák készülnek majd az elítélt pedofilokról

Ezt javasolta mai interjúnkban Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, illetve erről készült határozatot benyújtani az MSZP is.

Urfi Péter
bűnügy

Az ügyészség mossa kezeit Kaleta-ügyben

Furcsa közleményt adtak ki, de legalább vannak benne érdekes adatok.

Urfi Péter
bűnügy