bűnügy

Hat év börtönre ítélték a gondnokot, aki a sportpályán zaklatta a gyerekeket

Fogdosta a fiúk ágyékát, és „szexuális játékot” kezdeményezett velük.

Boros Juli
bűnügy

Gyerekeket fogadtak be, aztán kiküldték őket strichelni a 61-es út mellé

A lányoknak a prostitúcióból származó jövedelmüket le kellett adniuk a nőnek lakhatásuk és eltartásuk fejében, amiről a nő élettársának is tudomása volt.

Boros Juli
bűnügy

Újabb szakértői vizsgálatok várnak a lúgos orvos áldozatára

A kártérítési per bírója például azt akarja tudni, pontosan mennyire károsodott Renner Erika méhe.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

1 év börtönt kapott a debreceni férfi, aki gyerekpornót tárolt a gépén

Majdnem 5000, 18 évesnél fiatalabbakról készült képet találtak a merevlemezén, de senkivel nem osztotta meg őket.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Elutasították Hadházy Ákos feljelentését, amiben kifogásolta, hogy elmaradt Simonka György előzetes letartóztatása

Az ügyészség indoklása szerint azért, mert mire letartóztathatták volna a mentelmi joggal védett Simonkát, már nem lett volna értelme.

Neuberger Eszter
bűnügy

Luxusbörtönbe vonult be a költségvetési csalás kísérlete miatt elítélt Mengyi „Voldemort nagyúr” Roland

A kecskeméti börtönben saját szobája van a raboknak, főzhetnek maguknak vagy többfogásos menüből szemezgethetnek a kantinban, és hétvégente hazamehetnek.

Neuberger Eszter
POLITIKA

Bevallotta a "fideszes tanár úr", hogy elsikkasztotta a gyerekek pénzét

Ma is tanít valahol, de titkolják, melyik iskolában.

Szurovecz Illés
bűnügy

A környékbeliek szerint órákon át mindenki elsétált a halálra vert nő mellett

A Népfürdő utcában dolgozók biztosak voltak benne, hogy csak alszik.

Szurovecz Illés
bűnügy

„Ján Kuciak megölésével akart példát statuálni a gyilkosság megrendelője”

A megrendelőnek meggyőződése volt, hogy az újságírót valaki ráuszította.

Fődi Kitti
bűnügy

Enyhítették a büntetését a volt rakamazi polgármesternek, aki tanösvényt szeretett volna építeni, de elszámolást hamisított

Farkas Ernő 660 millió forintból építette volna meg a tanösvényt, de a tervekből szinte semmi nem készült el.

Fődi Kitti
bűnügy

Simonka György: Rengeteg olyan tanú nem lett meghallgatva, aki a mi igazunkat támasztja alá

A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított fideszes képviselő a választókra bízná politikai jövőjét.

Botos Tamás
bűnügy

Meditálni indult, eltűnt

A 39 éves férfi hétfő délután indult sportolni a II. kerületi otthonából, azóta nem találják.

Botos Tamás
bűnügy

Akár életfogytiglan is várhat a két hollandra, akik húsz kiló droggal buktak le a Szigeten

Az egyikük tényleg egy ismert atléta.

Szurovecz Illés
bűnügy

A bíróság engedélyezte a skálás gyilkos feltételes szabadulását

Bene Lászlót 1996-ban ítélték életfogytiglanra.

plankog
bűnügy

Áldozatnak tartja magát Simonka György, nem pedig bűnözőnek

Elkezdődött a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt fideszes képviselő pere.

Szily László
bűnügy