bűnügy

Elítélték a svájci bankárt, aki céges bankkártyával fizetett a sztriptízbárban

Nem is akármennyit, mai árfolyamon több mint 70 millió forintot. Egy 250 ezer forintos vacsorával egybe kötött Tinder randit pedig állásinterjúnak számolt el.

Csurgó Dénes
bűnügy

Öt év után elítélték a tyukodi polgármestert, mert zaklatta a beosztottját

Czibere József maradhat a település élén, priusza sem lesz, 300 ezer forintot kell fizetnie.

Botos Tamás
bűnügy

Nem találták meg Müller Cecília fenyegetőjét, felfüggesztették a nyomozást

Az országos tisztifőorvos rendőri védelmét is feloldották.

Botos Tamás
bűnügy

Tényleges életfogytiglanra ítélték a brit parlamenti képviselő gyilkosát

A merénylő szerint ő csak jogos bosszút állt.

Benics Márk
bűnügy

Egymilliárd forint értékű hamis dollárt és eurót rendelt egy férfi, de lebukott

A rendőrségi gyanúsítás ellen panasszal élt.

Vég Márton
bűnügy

Senki sem halt meg a brooklyni lövöldözésben

Legalább 16 ember megsérült, közülük 10 embert meglőttek. A támadó szökésben van.

Herczeg Márk
bűnügy

Szexuális erőszak miatt 3 évre ítéltek egy jemeni férfit Budapesten

Tavaly márciusban egy reggel egy autóbuszról lerángatott egy nőt, akit lefogott, majd „szexuális cselekményt akart végezni vele”, amit járókelők akadályoztak meg.

Herczeg Márk
bűnügy

Több embert meglőttek egy brooklyni metrómegállóban

A gyanúsított elmenekült a helyszínről.

Herczeg Márk
bűnügy

Az ügyészség nem bajlódna tovább a Questor-ügy 50 millió forint alatti kárt okozó bűncselekményeivel

A 2016 óta zajló tárgyalássorozatban 5458 csalást és sikkasztást kellett vizsgálnia a bíróságnak.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Elsőfokon végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték a filmforgatásokon megvesztegetett közterület-felügyelőket

25-40 ezer forintot kaptak azért, hogy ellenőrzésre és bírságra ne kerüljön sor, ha a filmforgatáson túlterjeszkednek.

Fődi Kitti
bűnügy

Escortlányokat hívtak egy italboltba zárás után, életveszélyes testi sértés lett belőle

Az italbojt tulajdonosa egy ajtó retesztokjával vágta fejbe az escortlányok egyik férfiismerősét.

Fődi Kitti
bűnügy

Somogy megyében bujkált egy gyerekek szexuális erőszakáért elítélt német férfi

A bántalmazásokat még 1992 és 1999 között követte el.

Fődi Kitti
bűnügy

Azért meneszthették a korábbi földügyekért felelős helyettes államtitkárt, mert ő is részt vehetett elődje, Nagy János vesztegetési ügyében

Gyüre Anita két hónapig volt helyettes államtitkár, aztán kirúgták.

Fődi Kitti
bűnügy

Baltával verték szét a budakeszi temető ravatalozóját

Fiatalok törték fel részegen az épületet.

Mészáros Juli
bűnügy

Összeverte a barátját, lecsukták, szabadult, megint összeverte a barátját, megint lecsukják

Úgy látszik, a ceglédi férfi dühe nem csitul.

Herczeg Márk
bűnügy