bűnügy

Másik börtönbe helyezik át Anders Breivik neonáci tömeggyilkost „környezetváltoztatás” céljából

Az új magánzárkája alig 10 kilométerre lesz Utoya szigetétől, ahol 2011-ben 69 embert mészárolt le.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Azonnal húzódjon félre, nincs értelme menekülni, kiabálták a rendőrök, ám ennek egész sokáig nem volt foganatja

Autósüldözés keletkezett kedden reggel Csepelen.

Gazda Albert
bűnügy

323 darab Vlagyimir Putyin-fotós hasistömböt találtak a líbiai tengerparton

Egyelőre nem tudni, hová tartott a szállítmány.

Szily László
bűnügy

Videó: hülyébb volt, mint amennyire piromániás, ezért sem tudta lángba borítani a környéket a zuglói gyújtogató

Felgyújtott egy autót a Francia úton, majd a közeli gyógyszertárnál próbálkozott.

Szily László
bűnügy

Elsikkasztotta egy Nógrád megyei gyermekotthon lakóinak pénzét az intézményvezető

Összesen 1 millió 780 ezer forintot vett fel a pénzükből saját céljaira.

Mészáros Juli
bűnügy

Nem tudja megmondani az OBH, mikor értesült a Völner-Schadl-botrányról

Pedig ez nem mindegy abból a szempontból, hogy indulhat-e fegyelmi eljárás a Fővárosi Törvényszék elnök ellen. Korábban azt ígérték, nem a határidőkön fog múlni.

Szurovecz Illés
bűnügy

Elavult robotkarokkal csaltak egymilliárd forintot

Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt tizenkét embert állítottak elő, közülük kettőnek elrendelték a letartóztatását.

Mészáros Juli
bűnügy

Kazahsztánban csökkentik Nurszultan Nazarbajev jogköreit

Megszűnik a kormányzat kötelezettsége, hogy bel- és külpolitikai kérdésekben egyeztessen a volt elnökkel, és már nincs meg az a joga sem, hogy haláláig a nemzetbiztonsági tanács és az országban élő etnikumok közötti összhang elősegítésén munkálkodó konzultatív gyűlés elnöke maradjon.

Herczeg Márk
bűnügy

Polt Péter: Törvényesen van szabadlábon Völner Pál

A DK-s Vadai Ágnes kérdezte meg a legfőbb ügyészt arról, hogy miért nem tartóztatták még le a korrupcióval gyanúsított egykori államtitkárt, amikor az ügyben a szintén gyanúsított Schadl Györgyöt igen.

Herczeg Márk
bűnügy

R. Sándor egy autót, majd egy gyógyszertárat is megpróbált felgyújtani

A 48 éves férfi egy kővel lazán kiverte a gyógyszertár ablakát, majd bedobott oda egy égő papírzacskót, de az gyorsan elégett.

Herczeg Márk
bűnügy

Felfüggesztett börtönbüntetést kaphat egy nő, amiért kierőszakolta a soron kívüli orvosi ellátást

Követelte, hogy azonnal vizsgálják meg, de előtte megrángatta az ápolónő köpenyét is.

Mészáros Juli
bűnügy

Lemosta a kocsiját, majd a mosópisztollyal jól átáztatta a kezelőpanelt is

Tönkre is ment.

Herczeg Márk
bűnügy

Kiadták az Elios-ügy aktáit

A bíróság már tavaly kötelezte az uniós csalás elleni hivatalt.

Szurovecz Illés
bűnügy

Az OBH egyelőre nem indít fegyelmi eljárást a Fővárosi Törvényszék elnöke ellen a Schadl-botrány miatt

De a hétfőn elindult vizsgálat után akár erre is sor kerülhet. Az Országos Bírói Tanács szerint nem kellene késlekedni.

Szurovecz Illés
bűnügy

A Fővárosi Törvényszék elnöke elhalasztotta az értekezletet, ahol a Schadl-botrányról is kérdezhették volna

A járványra hivatkozott.

Szurovecz Illés
bűnügy