bűnügy

"Hadd fogyjon!", mondta az orvos, és kiöntötte az oltóanyagot, majd kiállította a hamis oltási igazolványt

Persze nem ingyen, szakápoló bűntársával ezzel 60 millió forintot keresett.

Csurgó Dénes
bűnügy

Látta, hogy a lánc a kutyája húsába vág, mégsem tett semmit

Állatvédelmi horrorsztori Heves megyéből, csak erős idegzetűeknek!

Csurgó Dénes
bűnügy

Kislexikon a Völner-iratokhoz: miniszterek, bírók, végrehajtók és a többiek

Négy miniszter és több államtitkár, félvilági figurák és tekintélyes professzorok is felbukkannak Schadl György és a többi gyanúsított ügyében keletkezett nyomozati anyagban. Segítünk eligazodni.

Urfi Péter, Szurovecz Illés
bűnügy

Elutasította a bíróság a neonáci tömeggyilkos, Anders Breivik szabadlábra helyezési kérelmét

A tömeggyilkos szerint ő már nem veszélyes a társadalomra, a norvég igazságszolgáltatás szerint viszont az.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Két évre is börtönbe kerülhet, aki nem megfelelően használja a „pedofil-nyilvántartást”

Elindult a szolgáltatás, meg lehet nézni az elkövetők arcát, és azt, hogy melyik városban élnek. De ezzel a probléma nincs megoldva.

Urfi Péter
bűnügy

Tíz évet kapott a 87 éves férfi, aki megölte élettársa lányát, mert úgy hitte, hogy lopja a nyugdíját

A férfi már korábban fenyegetőzött, de az áldozat ezt csak a szellemi leépülésének tulajdonította.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Három minisztériumban is házkutatást tartottak Völner-ügyben

Az RTL értesülései szerint azoknak a pályázatoknak az iratait keresték, amikről Völner Pál és Schadl György egyeztettek a lehallgatott beszélgetéseikben.

Király András
bűnügy

Első fokon tíz év fegyházra ítélték a férfit, aki két kiló kokainnal a hátizsákjában szenvedett motorbalesetet

Visszaeső volt, feltételesen volt szabadlábon.

Király András
bűnügy

Horror: bedobta 3 éves kislányát a medvekifutóba az üzbég anya

De Zuzu, a hím barnamedve csak megszagolta. A kislány 4 méterről esett fejre, de agyrázkódással megúszta, az anyját letartóztatták.

Szily László
bűnügy

Valószínűleg letartóztatták a Manchester United bántalmazással vádolt focistáját, Mason Greenwoodot

A futballklub felfüggesztette a játékost.

Kiss Imola
bűnügy

Notórius csalót fogtak a rendőrök

Nyolc elfogatóparancs volt érvényben Ervin ellen, aki nőket vert át társkereső oldalakon.

Botos Tamás
bűnügy

Börtönbe mehet, mert megzavart egy misét

Az ittas férfi meg akarta ütni a papot, de nem sikerült neki.

Botos Tamás
bűnügy

A gazda, a zsaroló miniszter és a szexuális bűnöző – a Schadl–Völner-dosszié legnehezebb kérdései

Honnan kaptuk a dossziét, és kinek állhatott érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön? Mi hiányzik a nyomozati iratokból? És mit nem írtunk meg, pedig benne van?

Miklósi Gábor
bűnügy

Blikk: Zalai rendőrök úgy aláztak meg egy hajléktalant, hogy vödröt húztak a fejére és gázsprayt fújtak alá

Az eset tavaly történt, de csak most indult vizsgálat.

Kiss Imola
bűnügy

Az OBH elnöke célvizsgálatot indít a Fővárosi Törvényszéken Schadl György miatt

A jelek szerint Senyei György Barnát nem nyugtatta meg a Fővárosi Törvényszéken lezavart gyorsvizsgálat arról, hogy Schadl ki akart csinálni egy bírót.

Miklósi Gábor
bűnügy