A bírósági rendszert láthatóan megrázta az a történet, amiről a Völner-Schadl ügy nyomozati iratait feldolgozó cikksorozatunkban számoltunk be: Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke tavaly júniusban megpróbált ellehetetleníteni egy, az útjában álló bírót.
Ezért megkereste Senyei György Barnát, a bíróságok igazgatási szerve, az Országos Bírói Hivatal elnökét. Az OBH utóbb közleményt adott ki arról, hogy Senyei valóban összekötötte Schadlt Tatár-Kis Péterrel, a Fővárosi Törvényszék elnökével.
Tatár-Kis pedig fogadta Schadlt, ezt egy belső közleményben ismerte el. A közleményben arra is kitért, hogy Schadl nyomulását a bíró elleni bejelentésként értékelte, rövid vizsgálat is indult, de "a kollégával szemben sem fegyelmi, sem egyéb eljárás kezdeményezésére nem láttam alapot".
A jelek szerint az OBH elnökét nem nyugtatta meg a törvényszéki gyorsvizsgálat, vagy annak egyes szám első személyben megfogalmazott eredménye. A pénteken megjelent határozat szerint Senyei György Barna három főt jelölt ki egy alaposabb vizsgálat elvégzésére:
- Ribai Csillát, a Fővárosi Ítélőtábla elnökét,
- Túri Tamást, a Pécsi Ítélőtábla elnökét,
- és Benkő Imolát, az Országos Bírósági Hivatal Jogi Főosztályának főosztályvezetőjét.
A vizsgálat hétfőn kezdődik, a jelentésnek április közepéig kell elkészülnie. Meg fogják vizsgálni, hogy a Fővárosi Törvényszékre érkező bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos ügyintézés megfelel-e az előírásoknak. És annak is utánanéznek, hogy Schadl György "miért, miként, milyen formában és milyen eljárás keretében" tett bejelentést egy PKKB-s bíróval kapcsolatban, és azt a Fővárosi Törvényszéken hogyan vizsgálták ki.
Schadl György egy útjában lévő bíró kicsinálásával is megpróbálkozott. A Völner-iratokat feldolgozó sorozatunkban most azt mutatjuk meg, milyen messze sikerült eljutnia.
Arra reagáltak, hogy a Völner-ügy kulcsfigurája el akart lehetetleníteni egy bírót, ezért az igazságszolgáltatás legfelső szintjén lobbizott.
Tatár-Kis Péter eddig a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem reagált arra, hogy a nyomozók szerint egy bíró eltávolításáról beszélt Schadl Györggyel. A bírósági intraneten most magyarázkodni kezdett.