bűnügy

Italozás közben összeverték régi ismerősüket, akihez csak másnap hívtak ki mentőt, de addigra meghalt

A Fővárosi Főügyészség a két férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

Bódog Bálint
bűnügy

Az angyalföldi gyilkos korábbi kapcsolatait vizsgálják a kihallgatásokon

Próbálják kideríteni, mi vezetett a gyilkossághoz, mondta az ügyvéd.

Bódog Bálint
bűnügy

Az arcát kendővel eltakaró férfi mutogatja a nemi szervét Siófokon a járókelőknek

A szatír állítólag angolul beszélt.

Mészáros Juli
bűnügy

Az ügyészség vádalkut kötött volna a pappal, aki orális szexre vett rá, majd gyónni küldött egy 12 éves lányt

A szlovák papot végül bíróság elé küldték, ahol letöltendőt kérnek rá.

Mészáros Juli
bűnügy

Megölte a feleségét egy férfi Újbudán

Részlegesen beismerte.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Letartóztattak egy férfit, aki több nővel is erőszakoskodott augusztus 20-án egy borsodi kisvárosban

Az egyiket ököllel ütötte meg, amikor ellenállt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Dílerek számolhattak le egymással az éjjel Újvidéknél

Két fiatal férfit egy mozgó járműből lőttek agyon.

Solti Hanna
bűnügy

Húsz percet volt börtönben Donald Trump, de a bűnügyi nyilvántartási fotója így is elkészülhetett

Azonnal letette az óvadékot Atlantában.

Solti Hanna
bűnügy

Székre állt, beszökött az ablakon, és kilopta az alvó nő füléből az arany fülbevalót

Hajdúhadházi történet.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Befektetőnek jelentkeztek, de csak egy állítólagos tartozást akartak behajtani

Két férfi megütött és megzsarolt egy férfit egy budapesti irodaházban.

Fődi Kitti
bűnügy

Késsel támadta meg élettársát egy vas megyei férfi

A 35 éves férfit másfél órán belül elfogták Egyházasrádóc külterületén.

Mészáros Juli
bűnügy

A román ügyészség aktáiban olvasható tanúvallomások részletezik, hogyan erőszakolt és kényszerített nőket Andrew Tate

A vádirat szerint a nők azt állítják, hogy szóbeli és fizikai bántalmazással kényszerítették őket arra, hogy szigorú ütemterv szerint készítsenek meghatározott tartalmakat. Az egyik nő sírt és félt, mert azt hitte, hogy Andrew Tate bármire képes.

Mészáros Juli
bűnügy

24.hu: a Jellinek Dánielhez tartozó Indotek Group két cége is belekeveredett a számlagyáras ügybe, egyiket a milliárdos édesapja vezeti

Egy novemberi reggelen adónyomozók csengettek be egy zuglói lakásba.

Miklósi Gábor
bűnügy

Az ügyészség letöltendő börtönt kért Bige Lászlóra

Az okirat-hamisítással és vesztegetéssel megvádolt vegyipari vállalkozót április végén első fokon a Nyíregyházi Törvényszék felmentette.

Herczeg Márk
bűnügy

Életfogytiglanra ítélték a brit nővért, aki hét csecsemőt gyilkolt meg

Ő a harmadik életben lévő nő az Egyesült Királyságban, akire a legszigorúbb ítéletet szabták ki.

Molnár Kristóf
bűnügy