Tavaly novemberben adónyomozók kutatták át az ország egyik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel ingatlanmilliárdos édesapjának lakását. A férfit később adócsalással gyanúsították meg, mivel ő az ügyvezetője a fia érdekeltségébe tartozó Indotek Group egyik cégének, a Mall Management Kft-nek, amelyik 53 millió forintnyi fiktív számlát fogadott be.
Az ügyről a 24.hu számolt be. A Mall Management és egy másik Jellinek-cég, az In-Management Kft. a lap szerint összesen több mint százmilliós értékben fogadott be fiktív számlát. A kibocsátó a túlárazott szoftvereket forgalmazó Wind- Ip 21 Kft volt, melyről januárban írtuk meg, hogy a Fuzik Zsolt "Nagymester" által irányított számlagyár egyik fontos fogaskereke, és az Antenna Hungária is vásárolt tőlük. A Wind IP 21 tulajdonosa a Fuzik-ügy egyik kulcsszereplője, Sz. Szabolcs, alias Madár volt.
Az Indotek szerint önellenőrzés keretében maguk észlelték a problémás számlákat, és még az adónyomozók érkezése és a sajtóbeszámolók megjelenése előtt törölték azokat, az adótartalmukat pedig kamatostul megfizették az államnak. Abban bíznak, hogy az ügynek ezért nem lesz rájuk nézve büntetőjogi következménye.
Jellinek Dánielről pár hete derült ki, hogy egyik cégének 27 milliárdos osztaléka egy bonyolult tranzakciósorozat keretében, transzparens üzleti megfontolás nélkül került át Orbán Viktor veje, Tiborcz István közelébe. A Pintér Sándorhoz és Tasnádi Lászlóhoz vezető Fuzik-féle számlagyárról ezekben a további cikkekben írtunk:
1. Azt hitték, piti csalók után nyomoznak, de váratlanul belefutottak a Nagymesterbe
3. „Ne add elő a dubaji császárt, azért mert pénz megy át a kezeden, az nem a te pénzed”
6. Az ügyfeleket egy ablaktalan helyiségben fogadták, aminek az álpadlójába volt rejtve a széf
8. Élete legnagyobb hibája volt, hogy összehozta ezt a találkozót
A nyilvánosság attól hangos, hogy a 4IG és Antenna Hungária megcsinálta a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb vállalati felvásárlását, de arról mélyen hallgatnak, hogy a két cég belekeveredett az utóbbi évek legszövevényesebb bűnügyébe.
Bükkfavirágúak rendje, nyugat-ausztrál kisváros, a pécsi szál és ezredre pontos százalékok kötik össze Jellinek Dánielt Tiborcz Istvánnal.
A nyomozók egy kiterjedt számlagyár nyomába eredtek, ahogy haladtak előre, a lehallgatások egy budai irodaház 5. emeletére, majd onnan egészen magasra, nemzetstratégiai jelentőségű szereplőhöz vezettek.
Míg a Nagymester a Maldív-szigetekre utazott és a 4iG egyik főnökével szervezett találkozót, a bukott ügyész papírozott, a számlagyárasok pedig milliós pénzfelvételekkel sorra ürítették a környék ATM-eit. Cikksorozatunk második része.
Kemény, komplex és stresszes munka egy számlagyárat irányítani, de a mérleg másik serpenyőjében ott a mediterrán ház, a medence, az X6-os, a vadászat, a kokain és a gyúrás.
Amikor Csepelen bezárt a Fi-Su, a számlagyáras Madár kedvenc konditerme, akkor pár gyúrós haverjával összefogtak, és elhatározták, hogy felkeresik Csepel nagy hatalmú urát, és megszerzik tőle a törzshelyük üzemeltetési jogát.
A számlagyáras nyomozás jegyzőkönyve betekintést nyújt egy apró falu politikai életébe. Pályázat-ügyben a KDNP frakció titkára hívja a helyi vállalkozót, ő disznóvágás közben riasztja a polgármestert, majd azt is megbeszélik, hogy ki nem szereti a Fideszt a faluban.
A NAV ugyan adócsalással kapta el a számlagyáros bandát, de az áfa lenyúlása csak a hab volt a tortán. A fő tevékenységükről egy börtönben írt rejtélyes lista árulkodik.
„Ezek tudják, hogy én Macska Jancsi vagyok?” kérdezte Gekkó, a számlagyár egyik strómanja, mielőtt bement az államilag támogatott hitelért és támogatásért a hivatalba. Így pályázik állami pénzekre egy fantomcég.
A Nagymester, a Szexügyész és a Városháza Fantomja 2010-ben a börtönben ismerkedtek össze. Nevükkel egy bűnszervezet elleni nyomozás anyagában találkoztunk újra. Az ügy akkor is és most is a BKV-ból származó pénzekről szólt.