bűnügy

Hét új-zélandi bandavezér közös videóban buzdít oltakozásra

A bandavezérek a kormány egy maori tagjával, Willie Jacksonnal folytatott tárgyalás után készítettek felhívást a saját közösségüknek, a videókat pedig a miniszter fia vágta össze.

Herczeg Márk
bűnügy

Életfogytiglant is kaphat a gödöllői nő, aki több mint 50 késszúrással végzett a szeretőjével

R. Katalin továbbra sem tett semmiféle vallomást.

Kiss Imola
bűnügy

Budapesti rendőrök brutálisan összevertek egy férfit, aki ellenállt az intézkedésnek

Az eset még nyáron történt, most emeltek vádat hét rendőr ellen.

Horváth Bence
bűnügy

A mostohaapát gyanúsítják a holtan talált aradi gyerek meggyilkolásával

Az ötéves kislányra és annak hároméves öccsére vigyázott, amíg a gyerekek anyja a most megszületett harmadik gyerekével volt a kórházban.

Mészáros Juli
bűnügy

Hogy gyorsabban visszakapja ellopott autóját, azt hazudta, egy gyerek volt a hátsó ülésen

A kitalált gyerekről még azt is mondta, hogy down-szindrómás, ezért a New York-i rendőrök órákon át kétségbeesetten keresték az ellopott Mustangot.

Mészáros Juli
bűnügy

5-6 éves kislány lehetett az a gyerek, akinek megcsonkított holttestét egy aradi temetőnél találták meg

Fantomkép is készült.

Mészáros Juli
bűnügy

Arra ért haza a brit tiszteletes, hogy valakik eladták a házát, a rendőrök meg csak a vállukat vonogatták

Mike Hall tiszteletes hiába fordult a hatóságokhoz, azok csak azután kezdtek érdemben vizsgálódni, hogy már a BBC is foglalkozni kezdett a sztorival.

Király András
bűnügy

Lemondott az egyik leghíresebb brit bank, a Barclays vezérigazgatója

A brit bankfelügyelet vizsgálta, hogy Jes Staley milyen kapcsolatban állt a szexuális ragadozó befektetővel, Jeffrey Epsteinnel.

Király András
bűnügy

Részegen halálra verte a napszámosát egy kiskunsági férfi

NeverEnding középkor.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Két kiló drogot hagyott robogójában a balesetet okozó férfi

A második kerületből szelelt el, a rendőrség keresi.

Boros Juli
bűnügy

Magyar titkosszolga száma is szerepel a Pegasus-listán

Azt nem tudni, hogy célpont volt-e vagy résztvevő.

Boros Juli
bűnügy

Okmányirodai korrupció miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

Egy gépjárműkereskedő megbízottja fizetett le két okmányirodai alkalmazottat.

Király András
bűnügy

Akár vádat is emelhetnek Halyna Hutchins halála miatt

Az új-mexikói körzeti ügyész szerint "minden lehetőséget mérlegelnek", és "még senkit sem zártak ki" a vádemelés alól.

Király András
bűnügy

Tizennyolcezerszer zaklatta telefonon volt barátnőjét, börtönt kaphat

A pesti férfi ellen hiába rendeltek el távoltartást, napi átlag 38-szor hívta vagy kereste a nőt.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Egy festékszórós férfi 10 évig forralta a bosszút az ügyészség ellen, de aztán egyből lebukott

Akció előtt még elszívott egy cigit a kamera előtt, amit később lefújt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy