Sikerült azonosítani a hétvégén Aradon megtalált gyerek holttestét, a rendőrség pedig őrizetbe vette a gyerek mostohaapját, akit gyilkossággal gyanúsítanak, írja a Maszol.
A lap azt írja, a férfi tagadja, hogy ő ölte meg a gyereket, a kihallgatáson azt mondta, a kislány elesett, fejét beverte a padlóba, és ezért halt meg. A 23 éves férfi elmondása szerint ezután annyira megijedt, hogy a gyerek holttestét egy bőröndbe tette, majd azt a város szélére vitte, hogy elrejtse, de állítja, hogy nem ő gyújtotta fel.
A hétvégén megtalált holttestet nehezen azonosították, Pavel Palcu, a nyomozást vezető ügyész elmondta, hogy a szóbeszéddel ellentétben a testet nem darabolták fel, hanem megpróbálták elégetni. Azért gyanakodtak arra, hogy családon belüli erőszak történt, mert a gyerek eltűnését 48 óra elteltével sem jelentették. Az ügyész elmondása szerint a koponyán látható sérülésekből kiindulva a gyerek abba halhatott bele, hogy fejét többször a falba vagy a padlóba verték. Az ügyész hozzátette, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi tudatmódosító szereket fogyaszt.
Úgy tudni, hogy a kislányra és hároméves öccsére a mostohaapjuk vigyázott, amíg a gyerekek anyja a most megszületett harmadik gyerekével volt a kórházban.