bűnügy

Gyanús lett a taxisnak, hogy robbanó mellényt viselhet az utasa, kipattant a kocsiból és rácsapta az ajtót, így csak a feltételezett terrorista halt meg Liverpoolban

David a legszerencsésebb és egyben a leghősiesebb brit - mondta egy barátja a vasárnapi terrortámadás megakadályozójáról.

Szily László
bűnügy

Kiskorú lányt kényszerített prostitúcióra egy ceglédi férfi

A férfi 19 éves barátnője szervezte meg a találkozókat.

Fődi Kitti
bűnügy

Ausztriában akart prostitúcióra kényszeríteni egy 16 éves lányt a gávavencsellői pár

A lány egy lakóotthonból szökött meg, a pár azt ígérte, elviszik az apjához, de helyette egy osztrák bárba vitték.

Horváth Bence
bűnügy

Piszkos bombák hatástalanítására alkalmas járműveket vásárolna a Készenléti Rendőrség

Már meg is jelent a közbeszerzés.

Horváth Bence
bűnügy

Vádat emeltek a két iránival szemben, akik még 2020 elején hangoskodtak és erőszakosan viselkedtek egy budapesti kórházban

Koronavírus-gyanú miatt nem engedték ki őket a kórházból, nekik ez nem tetszett.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

A lopás még sosem volt ennyire vicces: egy projekttábla kalandjai a bácsalmási járásban

Mélykút szíve-lelke a bulikirály Tábla: csajozik, jól berúg, az első sorban pogózik a koncerten, néha meg gyerekek tartják, hogy ne essen arccal a porba. Így kell jól elkölteni az uniós pénzeket!

Szily László
bűnügy

Az Alkotmánybíróság a lúgos orvos utolsó panaszát is elutasította

A volt barátnőjére lúgot öntő Bene Krisztián marad a börtönben.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Lediplomázott a börtönben a gyorséttermi lövöldöző

Három év előzetes letartóztatás után ismét szabadlábra került S. Ábel.

Botos Tamás
bűnügy

Elverte a prostituáltat, ha nem kereste meg a napi 3-400 eurót

Négy évig kényszerített prostitúcióra egy lányt a miskolci férfi.

Botos Tamás
bűnügy

Szombathelyi kiskamaszok videóra vették, ahogyan megaláznak egy fiút, végül feladták magukat

Arra kényszerítették, hogy csókolja végig a cipőiket.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Négy év után fogtak el egy személyiségtolvaj ukrán nőt

Egyike volt azoknak, akik más, korábban magyar állampolgárságot szerzett személyek adatait felhasználva jutottak törvénytelenül magyar útlevélhez.

Király András
bűnügy

Életfogytiglanit kapott a holokauszttúlélő Mireille Knoll gyilkosa

Yacine Mihoub 2018 márciusában ölte meg 11 késszúrással Knollt, akinek még fel is gyújtotta a holttestét.

Király András
bűnügy

Elítélték a három embert, akik tavaly a 28-as villamoson belekötöttek egy férfiba, majd agyonszúrták

Az áldozat kiskutyáját akarták simogatni, közben gúnyolódtak rajta. A kutya gazdája szólt, hogy a járványügyi szabályokra figyelemmel tartsák magukat távol, erre az egyikük kést rántott.

Herczeg Márk
bűnügy

Előzetes letartóztatásba került egy volt miniszter EU-s pénzek hűtlen kezelése miatt

Horvátországban, az Európai Ügyészségnek hála.

Herczeg Márk
bűnügy

Két páciensét is szexuálisan zaklatta egy külföldi állampolgárságú budapesti háziorvos

A második zaklatást úgy követte el, hogy már bűnügyi felügyelet alatt állt.

Fődi Kitti
bűnügy