Mindkettejüket letartóztatták.
A jánoshalmai férfi sokkolóval és bicskával kényszerítette ki a pénzt a gyerekektől.
A férfi hazafelé tartott Hollandiából.
Nem tudni, hogy a nő segített-e a szökésben, vagy túszul ejtette a rab.
Az 58 éves budapesti férfi ellen épp ketyegett egy felfüggesztett letöltendő ítélet is, most ezt is beleszámítják a vádemelésbe.
A felújítás miatt többször volt áramkimaradás, így nyithatóvá vált a széf.
Elrejtette vagyonát, hogy megakadályozza adósságkötelezettségeinek behajtását.
A gyanú szerint a rendőr kétszer rabolta ki ugyanazt a pénzintézetet.
Összesen 1,5 millió értékben sikerült tisztálkodási szereket ellopnia.
Az elítéltek az igazolásoknak köszönhetően halasztást kaptak a börtönbüntetés megkezdésére.
A vádlottak 2017 végétől fogyasztották és értékesítették is a kábítószereket, elsősorban speeddel, marihuánával, kokainnal és ecstasyval üzleteltek.
A pécsi rendőrség gazdaságvédelmi osztályán dolgozott az illető.
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott ellene.
Három férfi ágyakkal eltorlaszolta a zárkaajtót, ezért az őrök betörték a kémlelőüvegét és könnygázt vetettek be.
Közülük többen beismerő vallomást tettek.