bűnügy

Maradt Rogán Antal kabinetfőnöke Nagy Ádám

3 hónap után azt válaszolták a kérdésre, hogy a reménytelen helyzetben lévő baloldal kétségbeesett hazugságaival nem foglalkoznak.

Herczeg Márk
bűnügy

Bepezsgőzött és elaludt a kádban egy betörő

A tulajdonos talált rá, de a rendőrök ébresztették fel.

Kiss Imola
bűnügy

Hat hónapja tartóztatták le, még mindig Schadl György a végrehajtói kar elnöke

Nem megy gyorsan a tisztújítás.

Horváth Bence
bűnügy

A buffalói tömeggyilkos márciusban és egy nappal a merénylet előtt is járt a tett helyszínén

Online részletesen beszámolt a látogatásáról és „támadási körzet 1”-nek hívta a szupermarketet, ahol később lövöldözött.

Kiss Imola
bűnügy

Letartóztatták a Honduras-i keresztanyát, aki az ország egyik legveszélyesebb bandáját irányította

Herlinda Bobadilla két fiával vezette a Montes-klánt, amely a 80-as évek óta szállít kolumbiai kokaint az Egyesült Államokba.

Csurgó Dénes
bűnügy

Vádat emeltek egy veszprémi tanítónő ellen, aki megalázta és megütötte a gyerekeket

Egy gyereket egyszer úgy megütött, hogy az a padba ütötte a fejét és vérzett a szája, egy másikat pedig megalázott, és büntetésből elvette a tízóraiját.

Mészáros Juli
bűnügy

Megtámadott és kirabolt egy nőt, kilenc évet kapott érte

A 39 éves részeg férfi a Batthyány téren szólított le egy nőt azzal a szöveggel, hogy úgy néz ki, mint a volt felesége.

Mészáros Juli
bűnügy

Már a középiskolában lövöldözéssel fenyegetőzött, és mentális kezelésre is küldték a 18 éves buffalói tömeggyilkost

Payton Grendonról tudott a New York-i rendőrség, mégis ki tudta tervelni és végre tudta hajtani a rasszista indíttatású mészárlást. 10 embert ölt meg.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Online közvetítette egy fegyveres, ahogy 10 embert lelő egy szupermarketben Buffalóban

A 18 éves Payton Gendron ennek ellenére is tagadta bűnösségét a bíróságon. A hatóságok rasszista gyűlöletbűncselekményként kezelik az ügyet.

Csurgó Dénes
bűnügy

Angliai folyóparton kapták el az évek óta körözött magyar bűnözőt

S. Gábor Istvánt még 2014-ben ítélték 9 év 10 hónap szabadságvesztésre.

Vég Márton
bűnügy

Nyomoz a rendőrség, hogy kiderüljön, tényleg megpróbálták-e megerőszakolni a Jobbik alelnökének élettársát egy pártrendezvényen

Személyi szabadság megsértése miatt indult nyomozás.

Csurgó Dénes
bűnügy

Debreceni rendőr szabadnapja: vendégségbe ment, leköpte a szomszédot, csoportos verekedést indított

Egy felrúgott talicskával indult a verekedés, amibe a rendőr nővére és felesége is beszállt. Sajnos azt nem tudta rögzíteni a térfigyelő kamera, hogy mi volt a szóváltás oka, de minden mást igen.

Csurgó Dénes
bűnügy

Több millió forint uniós támogatást kapott Balmazújváros volt polgármestere, akinek korrupció miatt börtönben kellene ülnie

A hivatali vesztegetésért elítélt Veres Margit a hivatali vesztegetéssel gyanúsított Völner Pál jóvoltából lehet még szabadlábon.

Csurgó Dénes
bűnügy

Töröltek egy török járatot, mert az utasok felszállás előtt repülőgép-balesetről kaptak fotókat telefonjaikra

AirDropon küldtek körbe a gépen ülőknek régi balesetekről készült képeket.

Mészáros Juli
bűnügy

Az ügyészség indítványozta Berki feltételezett dílerének letartóztatását

K. István lakásán 50 gramm kokaint és marihuánát, kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és két nagy értékű autót foglaltak le.

Mészáros Juli
bűnügy