Rogán Antal kabinetfőnöke, egyben legkisebb fiának keresztapja Nagy Ádám, akinek a családja ingatlanokon keresztül is kötődik a miniszterhez. Nagy tagja a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. felügyelőbizottságának és az Antenna Hungária igazgatóságának, 2016-tól 2019-ig pedig a Hungaroring Zrt. igazgatóságának volt tagja.
Nagy Ádám volt az, akinek a nyomozati anyagok szerint Schadl György a kapcsolatai segítségével sikeres egyetemi vizsgákat intézett Pécsen, bár az egyetem mindent rendben talált. Nagy cége 2020-ban megvásárolta a Schadl vezette Végrehajtói Kar 1800 m2-es, becslések szerint több 100 millió forintot érő irodaházát.
A Magyar Hang közérdekű adatigénylésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda azt az egyszerű információt, hogy ott dolgozik-e még Nagy Ádám, 3 hónapnyi időhúzás után – április végén – így árulta el:
„Tájékoztatjuk, hogy Rogán Antal miniszter kabinetfőnöke Nagy Ádám. Felhívjuk a figyelmét, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda dolgozóival szemben egyetlen hatóság sem állapított meg szabálytalanságot. A reménytelen helyzetben lévő baloldal kétségbeesett hazugságaival pedig nem foglalkozunk.”
A lap azt írja, azt még nem tudni, hogy Rogán az újonnan kezdődő ciklusban is maga mellett tartja-e kabinetfőnökeként Nagy Ádámot.
Tehát a Völner–Schadl-ügy óta az történt, hogy Schadl György továbbra is a végrehajtói kar elnöke, Nagy Ádám maradt Rogán kabinetfőnöke, Rogán Antal pedig megkapta a korrupcióüldözést.
Nagy Ádám a propagandaminiszter legkisebb fiának keresztapja, az Antenna Hungária igazgatóságában is bent ül, miközben a család ingatlanportfóliója is egyre gyarapodik.
A jogi diplomához hosszú és gyötrelmes út vezet, legendásan sokat kell biflázni. Aki jóban volt Schadl Györggyel, a végrehajtói kamara elnökével, annak viszont minimális tudás is elég volt. Vagy oda se kellett ballagnia. És még a vizsgára jelentkezést is elintézték neki.
Több mint egy hónapig vizsgálták az elcsalt vizsgák ügyét, de nem találtak problémát.
Szerintük nem vonatkozik rájuk a közadatokról szóló törvény.
Közülük többen beismerő vallomást tettek.
Nem megy gyorsan a tisztújítás.
Hiába kötött "egy vagyok közületek"-alapon mindössze 190 eurós Gucci nyakkendőt. Fotók az új parlament nyitónapjáról.