Visszaeső volt, feltételesen volt szabadlábon.
De Zuzu, a hím barnamedve csak megszagolta. A kislány 4 méterről esett fejre, de agyrázkódással megúszta, az anyját letartóztatták.
A futballklub felfüggesztette a játékost.
Nyolc elfogatóparancs volt érvényben Ervin ellen, aki nőket vert át társkereső oldalakon.
Az ittas férfi meg akarta ütni a papot, de nem sikerült neki.
Honnan kaptuk a dossziét, és kinek állhatott érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön? Mi hiányzik a nyomozati iratokból? És mit nem írtunk meg, pedig benne van?
Az eset tavaly történt, de csak most indult vizsgálat.
A jelek szerint Senyei György Barnát nem nyugtatta meg a Fővárosi Törvényszéken lezavart gyorsvizsgálat arról, hogy Schadl ki akart csinálni egy bírót.
Az ítélet jogerős.
A kölyök nekiment két rendőrautónak és egy rendőrt is elsodort, a rendőrök pedig elütöttek egy nőt.
20 ezer ilyen kókuszt találtak egy kolumbiai kikötőben, Genovába szánták a szállítmányt.
Tatár-Kis Péter eddig a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem reagált arra, hogy a nyomozók szerint egy bíró eltávolításáról beszélt Schadl Györggyel. A bírósági intraneten most magyarázkodni kezdett.
A kormányhivatal megkeresésünkre elárulta: kirúgták a megkörnyékezett ügyintézőt.
A már tanárként dolgozó férfi csomagjaiban Moszkvába érkezésekor találtak drogokat.
Betették az Afrikáriumba a többi kitömött állat közé.