ÉLET

"Nem kívánatos elemektől" tart XII. kerületi önkormányzat, nem lesz lomtalanítás

Körlevélben tájékoztatták a lakosságot arról, hogy miért nem lesz normális lomtalanítás a kerületben.

Szily László
ÉLET

Hogyan lehet nyálcsorgatással és virágkoszorú-fonással egészségesebb társadalmat építeni?

Egy csapat fiatal felnőtt néhány napra elbújt a természetben és kipróbálta, milyen lenne egy bizalomra és párbeszédre épülő társadalomban élni. A szervezők szerint a felnőtt tábor az ő válaszuk arra a politikai korszakra, ami egy teljes generációt bénít meg Magyarországon.

Halász Júlia
ÉLET

550 emlősfaj pusztulhat ki az évszázad végére

A természetvédelem erősítésével ugyanakkor fajok százait menthetjük meg addig.

Király András
ÉLET

Püspök lehet a volt miniszterből

Balog Zoltán pénteken hivatalosan is püspökjelölt lett a református egyházban.

Király András
ÉLET

Egy mondat arról, mi történt ma Magyarországon az elmúlt 24 órában, a második hullám kellős közepén

Orbán meg sem említi az SZFE-t, válik a Mészáros házaspár, állig felfegyverkezve várjuk a második hullámot, ami azt jelenti, hogy lazítunk.

Boros Juli
ÉLET

Bár az ebédlő az egyik leginkább fertőzésveszélyes hely az iskolákban, a magyar állami oktatási rendszer nem készült fel az ebédeltetésre

Teljesen véletlenszerű, hogy hány gyereket engednek együtt enni, hogy engedélyezik-e a házikoszt bevitelét vagy az étkezést az osztálytermekben.

Szily László
ÉLET

Egyedül vágott neki a La Manche-csatorna átúszásának, nyolc órás keresés után találtak rá

Végül Dovertől 500 méterre találta meg egy hajó. A férfi kihűlt és elfáradt, de túlélte az ötletet.

Horváth Bence
ÉLET

A vírus miatt megváltoztatják a magyar katolikus misék menetét, állítólag véglegesen

Ennyi a kézrázogatásnak, a pap azt sem mondja többé, hogy "Köszöntsétek egymást a béke jelével!".

Szily László
ÉLET

Meghalt a horvát vendéglős, akinél két éve Orbán polipot evett a nyaralása közben

Nem akármilyen vendéglős volt, harcolt a polgárháborúban és vezette a horvát katonai titkosszolgálatot is.

Szily László
ÉLET

Egy magyar punkegyüttes PR-esei írták meg a rocktörténet legőszintébb PR-mondatát

“A punk-rock fiúk a klip végén egy régi típusú tv-t is megpróbáltak bezúzni egy ütővel, de nem adta meg magát!”

Szily László
ÉLET

Macaulay Culkin a Reszkessetek betörőkből kitwitelte, hogy 40 éves

“Ez az ajándékom a világnak: az emberek miattam érzik öregnek magukat.” - írta.

Szily László
ÉLET

A katonai szonárgyakorlatok miatt vetődhetett partra annyi csőröscet

A szakértők szerint a tenger alatti felderítéshez használt hanglokátorok hangjától pánikba esett bálnák túl gyorsan felemelkedve elkábulhatnak.

Király András
ÉLET

1600 eurós ösztöndíjat kínál a legjobban semmittevőknek a hamburgi egyetem

Az ösztöndíjhoz meg kell győzni a zsűrit, hogy te vagy az, aki a legjobban tudja nem csinálni a dolgokat.

Horváth Bence
ÉLET

Így adta át Jani bá a Kossuth- és Széchenyi-díjakat a 36. sz. Orbán Viktor Úttörőcsapat augusztus 20-ai ünnepségén

Liszkay Gábor érdemei között nemcsak a gigantikus kormányzati médiaalapítvány létrehozása sorolható fel, hanem az is, hogy olyan egyenes háttal tud kimenni a díjátvételhez, bármiféle súlypontemelkedés nélkül, mint egy hatalmas, korcsolyázó pingvin.

Szily László
ÉLET

Egy új-zélandi kisfiú megszagolt egy tányér muffint, erre előkerült az orrából egy két éve feldugott Lego darab

Egy óceániai történet arról, hogy soha sem szabad feladni.

Szurovecz Illés
ÉLET