A The Infinite Conversation ember nélkül folytatja le a teljesen értelmetlen filozófiai és művészeti vitákat.
Tamás Gáspár Miklós szerint a dilemma az, hogy hogyan lehet békére kényszeríteni valakit, aki nem akar békét. Mert ha Ukrajnának nem küldenének nyugati fegyvereket, akkor Oroszország nem békét kötne, hanem megszállná Ukrajnát. „Ebben a baloldalnak nem osztottak lapot”, „a béke, szabadság és egyetértés egyszerűen nem szerepel a műsoron” – mondja a baloldali filozófus.
Valami eltört benne, és nem tud már úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne - írja a blogján.
A 93 éves német szociológus-filozófus nemzeti alapon, ukrán vereségre készülve védte meg Olaf Scholzék külpolitikáját. Az antifasiszta amerikai sztártörténész erre nyilvánosan szedte szét Habermas történelmi tévedéseit, és arról írt, hogy Németország a sok beszéddel és kevés cselekvéssel inkább a rossz oldalon áll.
A filozófus Antitézis című könyvét boncolgatták egy egésznapos konferencián az ELTE-n.
Csak ez, és semmi más. Semmi. Semmi. Semmi.
69 éves korában halt meg az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású feminista szerzője.
Legalábbis ezt állítja Phil Torres, aki pár éve még maga is hirdette ezt a nagyon befolyásos, az elit egyetemeken és a Szilícium-völgyön kívül mégis alig ismert ideológiát. Mennyit vagyunk hajlandók feláldozni a távoli jövőért?
Az élet ismét alázatra int minket.
Nem talált más magyarázatot arra, ami Európában történik, így viszont összeállt a kép.
Csirkefőzés közben elmagyarázta a KDNP egyetlen női képviselőjének az élet értelmét.
A német filozófus először igent mondott rá, aztán emlékeztették, hogy az ország nem egészen azon elvek alapján működik, amikről annyit írt.
Az egyik legismertebb élő filozófus idézte is a magyar múzeumigazgató antiszemita sorosozását.
Nem aggódik a közvélemény-kutatások miatt sem.
Az elmúlt 20 évben ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés Carl Schmitt művei iránt Kínában, írásaiból még a pekingi kormány irányvonalát igazoló cikkekben is idéznek.