gazdaság

Mégsem épül gumihulladék-feldolgozó Kaposváron

erdelyip
gazdaság

Az OTP hitelezi az MKB-menedzsmentet

kasnyikm
gazdaság

Annyira nincs már munkaerő, hogy már diákmunkásként is minimálbér felett lehet keresni

Sőt, arra is láttunk már példát, hogy a diákmunkás többet keresett a rendes munkaerőnél.

Király András
gazdaság

Júniusban nőtt a költségvetési hiány

Viszont az első 6 hónapban a hiány 402,1 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban több mint kétszer ennyi, 823,3 milliárd forint.

Herczeg Márk
gazdaság

Spéder embereit leváltották, de az új emberek is Spéder emberei a takarékintegráció vezetésében

A Postánál viszont saját hibájából nem tud nekilátni a tisztogatásnak a kormány: olyan erőssé tették Spédert, hogy most nehezen bírnak vele.

kasnyikm
gazdaság

Az amerikai kormány rábólintott a giga-mega sörfúzióra

Rendben van, hogy a világ legnagyobb sörgyártója megveszi a harmadik legnagyobbat. 108 milliárd dollár üzlet és a világ sörtermelésének 28 százalékát uraló monstrum elől hárult el az egyik utolsó akadály.

kasnyikm
gazdaság

A reptéren tartóztattak le egy nagybanki főnököt

Az HSBC fő globális devizabrókere az FBI szerint egy apróbb, 3,6 milliárd dolláros tranzakcióban húzta le partnerét

kasnyikm
gazdaság

Az IMF-nél is látják, mekkora károkat okoz Közép-Európának a kivándorlás

A régiónk öt százaléka úgy döntött, jobb lesz Nyugaton. A gazdasági népvándorlás miatt még nehezebb lesz felzárkózni.

kasnyikm
gazdaság

55 milliós bírságot kapott az OTP-csoport

Több területen is találtak hiányosságokat.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Tényleg az MKB tulajdonosa lesz a Matolcsyék által a bank élére ejtőernyőzött menedzsment

Balog Ádám vezérigazgató úgy gondolja, hogy motiválni kell a munkaerőt, így őt magát is, ezért összesen 15 százalékos tulajdonosok lesznek az ötödik legnagyobb magyar bankban.

kasnyikm
gazdaság

A Budai Vár egyik legexkluzívabb telkén épít hotelt és luxuslakásokat Matolcsy unokatestvérének érdekeltsége

Szemerey Tamás annyiszorosan kötődik ehhez a luxusingatlan-fejlesztéshez, ahányszorosan ember kötődhet hozzá. A sor végén a Pallas alapítványok pénze van.

kasnyikm
gazdaság

Olyan, mint az Uber, csak csomagoknak: közösségi csomagkézbesítési rendszert épít az Amazon

Egyelőre tesztfázisban van, de Magyarországon már így is tuti betiltanák.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Hogy milyen közbeszerzéseket tervezünk? Maga azon csak ne izgassa magát!

A Korrupciókutató Központ Budapest tanulmányban vizsgálta, hogy mennyire átláthatóak a magyar városi önkormányzatok.

erdelyip
bűnügy

Ennek a mocskos, gyarmatosító, elnyomó EU-nak már megint volt pofája 3 milliárd forint támogatást adni a magyar tejágazatnak

Elég volt abból, hogy ajtóstul rontanak ránk a senkinek sem kellő pénzükkel! Csulázzuk szemen Brüsszelt, hogy ők is megértsék!

Herczeg Márk
POLITIKA

Az IMF szerint a brit gazdaság megsínyli a Brexitet

plankog
gazdaság