Legalábbis erre következtetek abból, hogy a KSH szerint 7,3 százalékkal növekedtek a nettó keresetek, miközben az enyém maradt ugyanaz.
Nem is kevéssel, 450 millió dollárral. És nem azért, mert kevesebben lettek.
A német férfi a Deutsche Bank alkalmazottja volt, és mivel szerinte az amerikai hatóságok nem kezelték elég keményen a szabálytalanságokat, nem kéri a jutalmukat sem.
A fejlesztési miniszter állítja, ezt az elvet képviseli a kormányban is.
A most hatályba lépő kormányrendelet szerint mentolos dohányterméket még négy évig lehet kapni.
Hatvan évig üzemelt, itt vették fel a Casino c. filmet is. Nagyobbat szólt, mint bármelyik tűzijáték arrafele.
A közbeszerzési szempontok buherálásával kilométerenként akár 1 milliárddal is drágább lehet mostantól az útépítés Magyarországon.
Partnere a Duna Aszfaltos Szíjj László.
A járműipart is érzékenyen érinti a munkaerőhiány.
Van olyan állami cég, ami többet költött szervízre mint benzinre.
Ezer forintért el lehet vinni a túl sokat főző éttermek maradékát zárórakor műanyag dobozban.
A kormány tovább agyal a boltzár visszahozásán. Az egyik tervezet szerint csak délig lehetnének nyitva, utána különadók és pótléknövelés venné el a kedvét az üzleteknek a nyitvatartástól.
Egy friss kormányrendelet újabb auditálási megbízásokkal kényeztetheti el a kormányközeli vállalkozást.
A dinnyepánik és a szamócapánik után itt a málnapánik.