gazdaság

Egyre nagyobbra gerjed a német áramhurok

Az Északi-tenger hatalmas szélerőműveiből délre tartó áramnak nincs elég hely. Emiatt a csehek, a lengyelek, a belgák és még a magyarok is rosszul járnak.

Magyari Péter
gazdaság

Ez a feljelentés azoknak fájhat, akik a kormány nevében üzleteltek Spéder Zoltánnal

Ha Spéder Zoltán a kormány ellensége lett, akkor az őt helyzetbe hozó kormányzati tisztségviselők micsodák? Ez is kiderülhet abból, hogyan fogadja az ügyészség Szakács László szocialista képviselő feljelentését.

Magyari Péter
gazdaság

Itt van, amit a Szijjártóék ma mondanak a moszkvai kereskedőházról, és az is, amit három éve mondtak

A kérdés, hogy lehet-e a két dolog egyszerre igaz.

erdelyip
bűnügy

Összehangolják a taxisok ellenőrzését

Fónagy János államtitkár szerint azzal, hogy az Uber kivonult Magyarországról, nem szűnik meg a taxisok ellenőrzése.

Botos Tamás
gazdaság

Milliárdokat bukott a külügyes Magyar Nemzeti Kereskedőház, de azért van, aki jól járt

Több, mint egy éve próbáljuk megfejteni, miért éri meg a külügynek milliárdokat önteni az MNKH-ba. A vizsgálódás közben találtunk Franciaországba exportált magyar fagyasztott csigát, és ünnepélyes átadást, ami talán soha nem is létezett.

erdelyip
bűnügy

Megvan, mennyibe került a Deepwater Horizon olajfúró katasztrófája a British Petroleumnak

ISZONYAT sokba.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Demjén Ferenc megkapta az 5 milliót a röhejes úszódaláért

Az is kiderült, hogy Klapka György készíti az ezüstérmeket.

Herczeg Márk
gazdaság

Továbbra is nagy a baj a magyar építőiparban

Herczeg Márk
gazdaság

Matolcsy rehabilitálta Norbit

Herczeg Márk
gazdaság

A NAV végrehajtást jegyeztetett be Tiborcz István volt cégére

Herczeg Márk
gazdaság

Fontos amerikai tech cégek vezetői írtak alá egy Trump-ellenes nyilatkozatot

Az Apple alapítójától az Instagram főnökéig csomó céges vezető, tanár, tudós, szóval tényleg a legismertebb tech arcok írtak alá nyilatkozatot Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt ellen.

erdelyip
politika

Éppen akkor, amikor az FHB visszavette harmincmilliárdos kötvényét, Seszták miniszter úgy döntött, hogy [minősített adat]

Újabb ráutaló bizonyíték, hogy közpénzből segítették ki Spéder bankját, amikor az bajban volt.

kasnyikm
gazdaság

Roszatom: Nem építkezünk a Krímen

A cég azt állítja, hogy még ki se írták a tendert arra a munkára, amit ha elvégeznének, akkor az EU eltilthatná a paksi bővítéstől is.

Magyari Péter
gazdaság

Egész egyszerűen is lesöpörheti Paks 2-t az EU: szankció fenyegeti a Roszatomot

A Roszatom építkezni kezd a Krímben. Aki ott bizniszel, azok az az EU-ban és az USA-ban nem juthatnak lehetőséghez. Ám az is lehet, hogy éppen ezzel a gesztussal ássák alá az oroszok a szankciós politikát.

Magyari Péter
gazdaság

Magyarország súlyos munkaerőhiánnyal küzd

A KSH jelentése ijesztő: állások tízezrei várnak betöltésre. Varga miniszter elismeri, hogy külföldről kell segítség.

Rényi Pál Dániel
gazdaság