Az Orbán közeléből a FIgyelő Soros-listájáig jutó közgazdász szerint a szakpolitika háttérbe kerül a nagypolitika javára, maximum a legelnagyoltabb döntések következményeit próbálhatják tompítani, vagy utólagos hatástanulmányokkal igazolni a döntést.
Annyi az NHB Banknak.
A vezérigazgató azt ígéri, hogy az átszervezés senki számára nem lesz valami kényelmes.
A sötét parkolási ügyeket bemutató filmjéért kapta meg a MÚOSZ díját.
Varga Mihály új törvényjavaslata legalábbis erre irányul.
Milliárdok maradhatnak a bankoknál és a számlatulajdonosoknál.
A gázolajé viszont változatlan maradhat.
Orbán Viktor áprilisban küldheti meg kinevezési javaslatát Áder János kormányfőnek.
A dolgozók azt szeretnék, hogy minden munkakörben emeljék bruttó 210 ezer forintra az alapbért.
Elérték a béremelést, az eredeti ajánlat háromszorosában állapodtak meg a gyárral.
A szakszervezet szerint a cég közölte: nem hajlandó semmiféle tárgyalásba bocsátkozni a sztrájk alatt, pedig a törvény a munkabeszüntetés alatt is kötelezővé teszi az egyeztetést.
És a valós szám ennél is nagyobb lehet.
A kipufogóöntvényeket készítő, kínai tulajdonú Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 dolgozót foglalkoztat az üzemében, ahol az átlagos fizetés alig haladja meg a garantált bérminimumot.
A Financial Times korábbi afrikai tudósítója írt egy remek könyvet a gazdasági teljesítmény mérésének korlátairól, és arról, mennyire veszélyes, ha túl nagy fontosságot tulajdonítunk a GDP-nek, aminek többet számít egy lopott autó, mint ha otthon gondozzuk egy rokonunkat.
Jelenleg Csányi Sándor az OTP elnöke és vezérigazgatója is egyben, de a bank áprilisi éves közgyűlése után ez akár meg is változhat.