Szigorú megtakarítási programmal, létszámcsökkentéssel és a fejlesztés súlypontjának az elektromos autókra áthelyezésével akarja újra növekedési pályára állítani az Audi autógyárat Bram Schot vezérigazgató a tavalyi nehéz év után.
„Átmeneti év lesz az idei, az eladási darabszám és az értékesítési árbevétel kismértékben fog csak ezért növekedni" - közölte a vezérigazgató az éves eredménybeszámoló alkalmából.
Hozzátette, hogy az átszervezés senki számára nem lesz valami kényelmes, de a „kényelmünknél sokkal fontosabbnak tartjuk a nyereségességet”.
Bram Schot vezérigazgató már korábban is túl soknak nevezte az Audi 90 ezres alkalmazotti létszámát, a csökkentés mértékéről azonban a csütörtöki sajtótájékoztatón még nem mondott részleteket. A leépítésekről az elkövetkező hetekben kezdik meg az egyeztetést az üzemi tanáccsal. A Handelsblatt arról ír, hogy a 20 ezer fős adminisztráció 15 százalékát építenék le.
Az Audi 61 ezer ingolstadti és neckarsulmi alkalmazottja 2025-ig elbocsátási védelem alatt áll. Ezzel kapcsolatban Alexander Seitz megjegyezte, „a nyugdíjba vonuló kollégák esetében megvizsgáljuk majd a megüresedő munkahely betöltésének a szükségességét”.
Az Audi AG tavaly 1,812 millió autót értékesített, 3,5 százalékkal kevesebbet a 2017-es 1,878 milliónál. Értékesítési árbevétele 0,9 százalékkal 59,24 milliárd euróra csökkent az előző évi 59,78 milliárd euróról. A működési eredmény 3,53 milliárd euró lett, 24,4 százalékkal kisebb a 2017-es 4,67 milliárd eurónál. A bevételarányos jövedelmezőség 7,9 százalékra romlott 8,5 százalékról. A nyereség 0,9 százalékkal 3,46 milliárd euróra emelkedett az előző évi 3,43 milliárd euróról. Az alkalmazotti létszám tavaly 91 ezerre nőtt az előző évi 90 ezerről. (via MTI)