Csak Bulgáriát sikerült megelőzni.
Első lépésben Amerika csökkenti a védővámokat, Kína meg vállalta, hogy több amerikai mezőgazdasági terméket vásárol tőlük.
A közel-keleti, afrikai és indiai piacot célozzák meg Váradi Józsefék.
Kedden jelentették be, hogy elmarad a százmilliárdos üzlet.
Így is piacvezetők közé készülődnek.
Csak közben felújították, amitől felment az ára.
A Magyar Telekom közleménye szerint a felek "elálltak a tranzakciótól".
Bár 43 százalékuk már úgy gondolja, hogy Magyarországon is meg lehet élni tisztességesen a kétkezi munkából.
Lehet, hogy még 20 milliárdot kell kiköhögnie a fővárosnak, pedig már több, mint 40-et költött el rá a kormány és messze nincs kész.
Úgy döntöttek, inkább ne változzon semmi.
Meg a spárga, a citrom, az uborka, az eper, a banán és a lime is.
25 budapesti kórházba szállíthatnak ennyiért műtétinapló-beszédleíró szoftvert.
Idén nyáron már 37 százalék volt az ötven év felettiek és 59 százalék a nők aránya a közmunkások között. Van, ahol hetvenhez közeliek végeznek kemény fizikai munkát.
Két minisztert is megkérdeztek, de egyikük sem árult el semmit. Minden bizonnyal megalapozott üzlet készül.
A kávétermés várhatóan 0,9 százalékkal szűkül, miközben a kereslet 1,5 százalékka nő.