gyermekvédelem

Telex: Felfüggesztették az egyik budapesti gyermekotthon vezetőjét

Kábítószerrel kapcsolatos ügy állhat a háttérben.

Molnár Kristóf
gyermekvédelem

Hogyan lehet jelenteni, ha egy gyerek veszélyben van?

Tanároknak, orvosoknak és más szakembereknek kötelessége, mindenki másnak pedig lehetősége jelzést tenni. Ez életeket menthet, de nem könnyű feladat – ebben segít a Hintalovon új oldala.

Urfi Péter
gyermekvédelem

Összesen 891 állami gondozásban élő gyermeket keresnek eltűntként

A január közepi adatok alapján.

Molnár Kristóf
gyermekvédelem

Hogyan erősítené a gyermekvédelmet a kormány – és hogyan az Unicef?

Véletlenül majdnem egyszerre jelentette meg javaslatait a kármentésben lévő kormánypárt és az évtizedek óta ezen dolgozó Unicef. Nem meglepő módon a szakemberek sokkal összetettebb és költségesebb, a gyerekekre fókuszáló megoldásokat ajánlanak.

Urfi Péter
gyermekvédelem

Két tízévest is dolgoztatott egy amerikai McDonald's

Több mint háromszáz gyereket találtak, akiknek iskolaidőben, veszélyes körülmények között kellett dolgozniuk.

Solti Hanna
gyermekvédelem

A nyíregyházi tragédia megmutatja, mennyire rosszul bánunk a nevelőszülőkkel és a gyerekekkel is

Nagyon kevés segítséget kapnak, és ha baj történik, mindenki fél levonni a tanulságokat. Interjú Szlankó Violával, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójával.

Szurovecz Illés
gyermekvédelem

TikTokon beszélt a tizenöt éves szeretőjéről egy budapesti pedagógiai asszisztens, menesztették az iskolájából

A videót azóta eltávolították.

Solti Hanna
gyermekvédelem

12-13 éves gyerekeket dolgoztattak a Hyundai alabamai gyáraiban

Guatemalából szervezték be őket, helyi közvetítő cégeken keresztül.

Solti Hanna
gyermekvédelem

Egész életükben végigkísérik az előítéletek az állami gondozásban felnőtteket

Egy friss felmérés szerint vannak, akik a gyerekeket hibáztatják, amiért kiemelték őket a családjukból. Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.

Szurovecz Illés
gyermekvédelem

A NAIH szerint jogsértő lehet az IQ-teszt, amivel a magyar állami gondozott gyerekek képességeit mérték fel

Azt feltételezik, hogy a gyermekek vagy a kitöltésben közreműködő gyámok személyes adatai harmadik országbeli félhez kerülnek.

Kiss Imola
gyermekvédelem

Gyanús orosz oldalon mérik fel a magyar állami gondozott gyerekek értelmi képességeit

A tinimagazinos tesztoldal akkor is tárolhatja az adatainkat, ha külön kérjük, hogy ne tegye.

Szurovecz Illés
gyermekvédelem

Az alkotmánybíró, a pszichológus és a gyermekjogi szakértő bemegy a templomba, azt mondja az egyik

Gyermekjogok és kereszténység címmel jelent meg Lux Ágnes könyve, a bemutatón sokat meg lehetett tudni a katolikus egyház működéséről és a gyermekvédelemhez való viszonyáról.

Urfi Péter
gyermekvédelem

Mi ez a mosolygós, cápafogú, kék plüssszörny, amiért megőrülnek a gyerekek?

Ha 2021 a bipoláris hangulatpolip és a céltalan Pop It-pattogtatás éve volt a gyerek számára, akkor 2022 a lámpaoltást követő halálos ölelésé.

Ács Dániel
gyermekvédelem

Aki bekerül ebbe a rendszerbe, nehezen tér haza a szüleihez

A családjukból kiemelt gyerekek egy része akár haza is költözhetne. De ehhez a szülőket sem szabadna magukra hagyni. Ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.

Szurovecz Illés
gyermekvédelem

Ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja

A 444 is csatlakozott az SOS Gyermekfalvak kampányához.

Szurovecz Illés
gyermekvédelem