háború

Lavrov üzeni a brit kormánynak, hogy próbálják csak meg legyőzni Oroszországot

Az orosz külügyminiszter azzal vádolja a brit vezetést, hogy „ismét feláldozza népe érdekeit a politikai ambícióiért”.

Herczeg Márk
háború

Az ukránok azt állítják, hogy a kercsi híd lett az első számú célpontjuk

Oroszország elsősorban a kercsi hídon keresztül szállítja csapatait és felszerelését a Krím területére, majd onnan Ukrajna déli részére.

Mészáros Juli
háború

Együtt érkezett Kijevbe Macron, Scholz és Draghi

Volomidir Zelenszkijjel tárgyalnak Ukrajna uniós tagjelölti státuszáról.

Czinkóczi Sándor
háború

Orbán Viktornak meggyőződése, hogy Magyarország és polgárai nem sértő és kioktató hangnemet, hanem elismerést és köszönetet érdemelnek

44 EP-képviselő levelet írt Orbán Viktornak, erre Orbán Viktor levelet írt 44 EP-képviselőnek.

Gazda Albert
háború

Amerikai katonákat ejtettek foglyul az oroszok Ukrajnában

A veterán Alexander Drueke és Andy Huynh az ukrán hadsereg önkénteseként harcolt a fronton.

Gazda Albert
háború

44 EP-képviselő kéri levélben Orbánt, hogy álljon a történelem jó oldalára

Szerintük az ukrán életek eddig nem voltak annyira fontosak a magyar miniszterelnök számára, mint a személyes politikai érdekei.

Kiss Imola
háború

Schwarzenegger szerint vér tapad a kezünkhöz, ha Oroszországtól vesszük az üzemanyagot

A volt kaliforniai kormányzó már meghaladná a fosszilis energiahordozókat.

Czinkóczi Sándor
háború

17 évesen rendőrök verték meg a Majdanon, 24 évesen elesett a fronton az oroszok ellen

Roman Ratusnij diákkorában még Kijevben tüntetett. A háború kezdetén pedig csatlakozott a fegyveres erőkhöz.

plankog
háború

Zelenszkij: Az idő nem nekünk, hanem az ellenségnek dolgozik

A német kancellárnak nem azt kell néznie, hogy mi fáj kevésbé Németországnak. Ez a hozzáállás helytelen.

Gazda Albert
háború

Szélsőségesen kritikus a helyzet Szeverodoneckben, több mint félezren ragadhattak az Azot gyáróriás óvóhelyein

Az oroszok folyamatosan lövik az üzem területét.

Gazda Albert
háború

Ha kell, akkor az amerikaiak 5-10-20 éven át is készek önteni a fegyvereket Ukrajnába

Kathleen Hicks védelmiminiszter-helyettes szerint így vannak ezzel a barátaik és a szövetségeseik is.

Gazda Albert
háború

Bizonyítékot találtak arra, hogy az oroszok többször is bevetettek kazettás bombákat Harkivban

Az Amnesty International egyik vezető tanácsadója szerint az ilyen fegyverek használata „egyenlő a civilek szándékos célba vételével”.

Mészáros Juli
háború

Miért nem választ oldalt egy csomó ország az orosz-ukrán háborúban?

Az új hidegháborúval visszatérhet az el nem kötelezett országok mozgalma is? Ahogy a válság eszkalálódik, úgy lesz kénytelen letenni a garast az agresszor vagy az áldozat mellett a Föld lakosságának nagy részét kitevő globális dél is. De számít-e egyáltalán Afrika, Délkelet-Ázsia és Latin-Amerika szava a konfliktusban?

Herczeg Márk
háború

Von der Leyen Kijevbe látogatott és megígérte, hogy már a jövő héten beajánlják Ukrajnát az Európai Unióba

Könnyen ígért az Európai Bizottság elnöke. A döntés a 27 tagállam joga.

Kaufmann Balázs
háború

Az ukránok szerint tisztázni kellene, miről beszélt Joe Biden

Az amerikai elnök azt mondta, Zelenszkij „nem akarta meghallani” a figyelmeztetéseket az orosz invázióról. Az ukrán elnök szóvivője szerint viszont megelőző szankciókat kértek Oroszország ellen, de erről éppen Ukrajna partnerei „nem akartak hallani”.

Herczeg Márk
háború