A belgrádi irányítótorony szerint a repülőgép fedélzetén bomba lehetett.
De továbbra is biztosak a győzelemben.
Zelenszkij helyett Denisz Smihal intézett beszédet az Európa Tanácshoz. „Iskolákat, óvodákat, kórházakat bombáznak. Gyerekeket ölnek. Túszokat ejtenek”- mondta az orosz erőkről, akiket terroristaként emlegetett. Köszönetet mondott a magyar embereknek is, akik segítenek a menekülteknek.
Végre tényleg át tudnak haladni a humanitárius folyosón a szétlőtt városból menekülő civilek.
Úgy tűnik, Erdélybe is benézett egy felderítődrón.
Csavaros észjárás: provokálták az oroszokat, hogy aztán őket tehessék felelőssé a halálesetekért.
„Még mindig azt hiszitek, hogy ez egy különleges katonai művelet?” Az Oroszországban is népszerű Anton Ptuskin a háború valóságával szembesíti nézőit.
Megdöbbentő drónfelvétel a támadás alatt álló kikötővárosról.
Képeken a tűzoltás és a mentés pillanatai.
Miután rájött, hogy elveszíti gyerekét, azt kiáltotta a mentősöknek: „Öljetek meg!”
Köztük 1239 gyermek.
Két nő története Kijevből és Dnyipróból. Bujkálás a pincében, menekülés a zsúfolt vonaton, érkezés Budapestre. De mi lesz az otthon maradt férjjel és az Alzheimer-kóros anyával a bombázások közepén?
Az ukrán és az orosz küldöttségek tagjai szerint történtek előrelépések, bár konkrét megállapodásokról nem tudtak beszámolni.
Állítólag kezdenek kifogyni bizonyos fegyverekből.
Örülne, ha amerikai katonák állomásoznának náluk.