Jobban véd az aknák ellen.
Szeptembertől négy hónapon át a magyar légierő segíti a Balti-térség védelmét.
A honvédelmi miniszter szerint a 3,5 méteres kerítés elkészülte az ősz folyamán várható.
Évente százötven (150!!!) önkéntest képeznek ki Szlovákiában. Mire készülnek?
Még szerencse, hogy a Németh Szilárd által feltalált szó nem is létezik, így senki sem fog megsérülni.
Ilyen ma a félelmetes Vörös Hadsereg utóda.
A fiataloknak dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar-főnök is gratulált.
Mert az IS Szíria felől fenyeget.
Legmagasabb szintű riasztás, szinte már incidens volt a honvédségnél, mint a filmekben. Jól megijedhettek a brit gép pilótái, megmutattuk nekik.
Korom Ferenc dandártábornok parancsnokhelyettesként irányítja az októberben kezdődő koszovói küldetést.
Érdekes, néhány hónapja még nem kértek belőlük Orbánék.
40 ezer katonát és 17 ezer civilt tesznek utcára, és hagynak az út szélén. A Pentagon szerint a második világháború óta soha nem volt olyan alacsony a létszám, mint a leépítések után lesz.