A támaszpont felállítása esetén Moszkva megelőző lépéseket fog tenni katonai és technikai téren – fenyegetőzött Alekszandr Grusko.
A világ minden pénzét elköltötték az építésükre, de még mindig nem tudják, hogyan fogják üzemeltetni őket. Az oroszok pedig már bejelentkeztek, mondván, hogy szép nagy célpontnak tartják a hajókat.
Az ország ilyenre még nem vállalkozott a modern történelmében. A bázis az Afganisztánt Kínával összekötő, Tádzsikisztánnal és Pakisztánnal határos Vakhan-folyosóban lesz.
Egyelőre nem tud mozogni.
Vagy van egy újabb kormánygépünk? Inkább ez a valószínű.
Az eddigi két százalék helyett négyet kellene költeni a hadseregre.
De kötelező sorkatonaságot még ő sem akar.
A gép többszöri irányváltás után hajnali fél egykor elhagyta a magyar légteret.
Olyan még nem volt mostanáig, hogy ne a jól ismert medveszőr kucsma borította volna a Coldstream Guard kobakját.
A tervek szerint a honvédelmi költségvetés 2024-re megduplázódna – közölte Németh Szilárd.
Nem csillapodik a fegyverkezési láz.
Riasztották a Gripeneket a Romániába tartó jómaradak miatt, Balatonkeresztúron szálltak le.
Benkő Tibor szerint hamarosan beindul a magyar fegyvergyártás is.
Összesen 32,7 millió költenek díszfegyverekre. A tisztavatásokhoz kellenek.
Tovább bővítik a flottát, hogy felvegyék a versenyt, Sanghajban már épül a következő.