honvédség

A kecskeméti katonai reptér leköszönő parancsnoka elárulta, 2023-ban két nap késéssel tudta meg parancsnoki kinevezését

Gróf Gergely ezredes szókimondó beszéddel búcsúzott.

Molnár Kristóf
honvédség

A csádi misszió helyett akár a letöltendő börtönbüntetést is bevállalná egy magyar katona, akit 9 hónapja nem engednek leszerelni

A férfit annak ellenére sem engedték távozni, hogy megbukott a fizikai alkalmassági vizsgán, és pszichiátriai szakvéleményt is beszerzett az alkalmatlanságáról.

Molnár Kristóf
honvédség

Orbán Viktor talán tudja, miért kell Csádba mennie 200 magyar katonának, de az biztos, hogy rajta kívül nem sokan

Budapestre jött a csádi elnök, aláírtak néhány megállapodást, nyilatkoztak közös vonásokról és migrációs nyomásról, de hogy a példátlan magyar katonai missziónak mi a veleje, a célja vagy az értelme, arról továbbra sem lehet tudni a világon semmit.

Székely Sarolta
honvédség

Válogatott mesterlövésszel kampányol a honvédség

Rajczi Pétert azért lefotózták az NB III-as Kaposvár stadionjában is, hátha valaki nem ismerné fel egyenruhában.

Haszán Zoltán
honvédség

Annyi probléma van a Kiskunfélegyházán gyártott honvédségi fegyverekkel, hogy már a kivonásuk is szóba került

A cseh licensz alapján gyártott pisztolyokkal és karabélyokkal már az is megtörtént, hogy használat közben szétestek. A projektet hadiipari mérföldkőnek szánták, klasszikus kudarctörténet lett belőle.

Takács Lili
honvédség

Továbbra sem tudni, miért megy 200 magyar katona Csádba

Bár jóval több a kérdőjel a Honvédség első önálló művelete körül, mint ahány oszlop mögé Orbán Gáspár megpróbált elbújni, úgy tűnik, ez sem akadálya annak, hogy áprilistól tényleg magyar katonák szolgáljanak Csádban. Közben a magyar-csádi kapcsolatok elkezdtek megtelni minimális tartalommal, de a csádi kaland valódi okait valószínűleg máshol kell keresni.

Takács Lili
honvédség

Így fegyverkezik a magyar békekormány

2014 óta erőteljes fegyverkezésbe kezdett Magyarország. Hogy növeli ez a gazdasági kitettségünket a németek felé, miért nem lett a térség legerősebb hadserege a honvédség, mit lehet tudni a titkosított programról?

Takács Lili
honvédség

Mégsem biztos, hogy a honvédség beleugrik a veszélyes csádi misszióba

Október elején jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, hogy Magyarország humanitárius és katonai missziót indít Csádban. Ez lenne a Magyar Honvédség első önálló, bilaterális missziója, de már az is kétséges, hogy lesz-e művelet.

Takács Lili
honvédség

„Szomorúan tapasztaltuk”, hogy nem működhetünk tovább – reagált az alkotmányból kiírt Honvédszakszervezet

A Fidesz kedd este terjesztett be egy módosítót arról, hogy a hivatásos állomány mellett szakszervezet nem alakulhat és tevékenykedhet.

Rényi Pál Dániel
honvédség

A kormány megszüntetné a szakszervezeteket a honvédségben

A katonák alapvető jogairól és kötelezettségeiről pedig a jövőben elég lesz már kormányrendelet kiadni, nem is kell törvény.

Haszán Zoltán
honvédség

Húsz magyar katonát küld Irakba a kormány

Hogy részt vegyenek az Iszlám Állam ellen zajló nemzetközi koalíciós műveletekben.

Rényi Pál Dániel
honvédség

Feljelentették a honvéd főparancsnokot, mert megalázta, „taníttatásra” vitte és ott kínozhatta a honvédségi sofőröket

Böröndi Gábornak nem ez volt az egyetlen meggondolatlan kinyilatkoztatása a hónapban, történelemhamisító kijelentései miatt a lengyel nagykövetnek személyesen kellett magyarázkodnia.

Solti Hanna
honvédség

Amerikai B-52-es bombázó körözött hosszasan a magyar légtérben

Atomfegyver hordozására is alkalmas az ilyen.

Bódog Bálint
honvédség

Sokaknak továbbra is akaratuk ellenére kell katonának maradniuk a Magyar Honvédségben

Két és fél éve nem tudják otthagyni a testületet azok, akik leszerelnének.

Kaufmann Balázs
honvédség

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ha a polgárok meglátnak egy honvédtisztet, elismerő tisztelettel és szeretettel gondolják: ő a mi katonánk!

A honvédelmi miniszter utasítására az idén a tisztavatáson "a katonai eskü felemelő voltát hangsúlyozva, kiemelkedőbb szerepet kapott a történelmi egyházak fohásza".

Haszán Zoltán
honvédség