A februári adatok szerint is éves szinten 20 százalékkal 130 ezer forintra csökkent a kiadásra kínált budapesti lakások és házak bérleti díja.
Azt kérték a banktól, hogy a csok felvétele után még öt évig ne kelljen leköltözniük Balatonhenyére, de ha utána sem fognak ott lakni, visszaadják a pénzt Vargáék.
Ami persze nem nyaralóként szerepel a miniszter vagyonnyilatkozatában, mert arra nem lehet fölvenni a csokot.
Új lakásrendelet formálódik az I. kerületben, a tervek szerint megemelnék az önkormányzati lakások alacsony bérleti díját.
Potom 22 millió dollárba került a mini vidámparkkal együtt.
Az idén eddig becsült közel 110 ezer tranzakció 15 százalékkal marad el a 2019-es első 10 havi adattól.
Volt olyan lakástulajdonos, aki a teljes lakbért elengedte.
Ember legyen a saját lábán, aki tudja követni a propagandaminiszter és volt felesége ingatlanpiaci kalandjait!
Legalább 30 százalékos kedvezményt kell adni.
A koronavírus miatt.
És a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel szembeni tartozásait is elengedi.
13 év után kiraknák a Máltai Szeretetszolgálat intézményét két környékbeli ingatlanberuházás miatt.
Egyetlen negyedév alatt 20 százalékkal nőttek a lakásárak a fővárosban.
A marokkói születésű Joell Mamane évekkel ezelőtt a milliárdos médiamogul, Rákosi Tamás üzleti partnere volt, ma már Sarka Katáék szomszédja egy luxemburgi kisvárosban. Mamane a 90-es években Afrika egyik legjobban dokumentált korrupciós botrányának volt kulcsszereplője.
Az átlagos budapesti albérlet 150 ezer forintba kerül.