A lángok egy detoxikáló helyiségben csaptak fel. Egy ember meghalt, 56 beteget kellett áthelyezni.
Egy meghibásodott elektromos fűtőberendezés okozta a tüzet, mielőtt a füst ellepte a lépcsőházakat.
Közel 500 lakóház égett le, Jared Polis kormányzó szükségállapotot hirdetett.
Egy friss tanulmány szerint 2021 legpusztítóbb természeti katasztrófái összesen 170,3 milliárd dollárnyi kárt csináltak. A legtöbb kárt a heves esőzések, ciklonok és áradások okozták.
A karácsonyfatüzek időszaka még csak most kezdődik, hiszen a fűtött lakásban a fenyők mostanra száradnak ki annyira, hogy könnyen lángra kapjanak.
A kormány nem adott ki elég figyelmeztetést arról, mire számítsanak az emberek.
Több mint kétszázan haltak meg, de még vannak olyan települések, amiket meg sem tudtak közelíteni.
Egyetlen tartományból több mint hetven halálos áldozatot jelentettek. Négyszázezer embernek kellett elhagynia otthonát.
A déli és középső szigeteken fekvő tartományokból előzőleg több mint 300 ezer embert menekítettek ki.
Szökőárriadót rendeltek el.
Eddig 14 áldozatot találtak.
A láva most az eddig megkímélt területek felé folyik.
285 ember közül 239 kijutott. 49 bányász megsérült, közülük 38-at kórházba vittek, négyük állapota súlyos.
A mélyben megszűnt a kapcsolat a bányában rekedtekkel. Több tucat embert ápolnak kórházban.
A lakástüzek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza.